Birdhouse | Chester County (www.flickr.com by *Arielle*)

Az ipari forradalom működő emléke a Chesire-ben található Quarry Bank Mill, Styalban. Az ipari forradalom kel életre a múzeummá átalakított gyárépületben, amely valaha textilmalomként működött, és ahol Samuel Greg elsőként használta a Bollin-völgyben rohanó víz erejét a gyapjúszálakból fonalat sodró szerkezetek működtetésére. Az 1840-es évekre Greg kiépítette Britannia egyik legnagyobb textilbirodalmát és a gyárból kikerülő gyártott szövetek a világ minden pontjára eljutottak. A gyár 200 éven át volt Manchester környékének legjelentősebb textilgyára, de a külföldi versenytársakkal folytatott harcban végül alulmaradt és bezárt. A csodálatosan felújított hatalmas gyárépületben a gyapjúipar történetét bemutató kiállítást rendeztek be, ahol a gépek működnek, a szemléltető eszközöket ki lehet próbálni. Így ismerhető meg a gyapjúfeldolgozás lépései a fonalsodrástól a fehérítésen át a textilszövésig, a festéstől a szövetnyomásig. A csarnokban megcsodálhatjuk a hangosan kattogó szövőgépeket, melyek ontják a textilt, másutt a víz erejét hasznos munkává alakító szerkezeteket vizsgálhatunk meg, közöttük a hatalmas 7 m magas, 50 tonna súlyú keret, amely ma is mozgásban tartja a gépeket. A Greg család ismerte fel elsőként, hogy az állandó, megbízható és egészséges munkásokkal lehet jól és eredményesen működtetni a gyárat. A dolgozók számára épített Styal falu tágas házaihoz illemhely és kis veteményes kert is tartozott. A munkások életkörülményeit bemutató kiállításon a látogatók képet kaphatnak a korabeli bérekről és orvosi ellátásról. Vezetett csoporttal lehet megtekinteni a közeli Apprentice House-t, ahol a helybéli árvák inaskodtak, akik már hat-hétéves korukban inaskodtak, és 10-12 órát dolgoztak. A textilgyár körül több mint 115 hektár erdő terül el.
Chester városa, Chesire grófságban a Mersey folyó közelében található Dee folyó partján középkori hangulatot idéz. Először a rómaiak építettek itt katonai tábort 79-ben, hogy a Dee folyó körüli termékeny földeket megvédjék. A várost akkoriban Devának nevezték. A rómaiak kivonulását követő évszázadok harcban teltek el, a szászok a 7. században kiűzték a briteket, s csaknem teljesen lerombolták azt, ami a római városból megmaradt. Harcoltak érte a különböző angolszász törzsek is, míg Ethelfleada, Mercia királynője el nem foglalta, és újjá nem építette a 10. század első éveiben. A város sokáig ellenállt a normannoknak, s a normann hódítást követően négy évszázadon keresztül háborúzott a walesiekkel. A Tudor korban a város felvirágzott, a jólétet az ipar és a kereskedelem biztosította, de a polgárháború véget vetett a jólétnek, s újabb pusztítást hozott a város számára, amikor Cromwell csapatai 1644-1646 között két évig ostromolták. A sok pusztítás ellenére Chester római falaival, a 70-es években feltárt amfiteátrumával, egész Angliában páratlan, feltehetőleg a 13. századból származó emeletes üzletházsoraival, gyönyörű katedrálisával, a normann korból származó kolostorával, városának időtlen hangulatával, olyan, mint egy nagyszerű szabadtéri múzeum.
Az eredeti római falak szabályos négyszögben övezték a várost, s azokon belül a két fő utca derékszögben metszette egymást. Liverpol felől érkezve az északi kapun át jutunk be a városba, ahonnan tökéletesen látni a város közelében húzódó walesi dombvidéket. A ma álló falak a 14. században épültek, s ma is, akárcsak a rómaiak idejében, csak a négy kapun keresztül lehet bejutni a városba. A kapuk melletti tornyok középkoriak. A többször átépített városfal legjobban megmaradt szakasza a katedrálistól fut az Eastgate-ig (Keleti kapu), ahol 1897 óta áll a csodálatos kovácsoltvas óra. A katedrálistól ellenkező irányban fekvő Newgate (Újkapu) mellett, a falakon kívül láthatók a római amfiteátrum maradványai. A Newgate arra szolgál egyébként, hogy kisegítse a mellette álló Wolfgate-t (Farkas kapu), mert az túlságosan szűk ahhoz, hogy a forgalmat átengedje. A négy városkaputól (Eastgate, Northgate, Watergate, Bridge Gate) utcák vezetnek le, melyek a város közepén találkoznak. Az utcákon igen sok a régi favázas ház, s különösen érdekesek az emeletes üzletházsorok (rows), melyek szépen faragott kiugró emeleti homlokzatát a földszint fölött oszlopok tartják. Az egymásba épült árkádok alatt egész utcahosszakat lehet végigjárni. A hosszú emeleti árkádsorok az egymás fölötti boltokkal, évszázadokkal megelőzték a modern sokszintes üzletközpontokat. Bár a kiugró ablakfülkék és a gerendadíszítések legnagyobb része a 19. századból való, a házak már a 13.-14. században is álltak, és sok helyen felismerhetők az eredeti épületrészek. A Watergate Streeten álló 16. századi Bishop Lloyd’s House homlokzata a legdíszesebben faragott Chesterben.
A Rows házai az Eastgate és a Bridge utcák találkozásánál a leglátványosabbak. A gyönyörűen megőrzött középkori város káprázatát a katedrális és a régi városfalak látványa mellett a kikiáltó hangja teszi teljessé.
A városháza a Northgate Streeten van és a többi épülethez képest fiatalnak számít, hiszen 1869-ben avatták fel. Érdekesek az épület képei, emléktárgyai és az a névsor, amely a város polgármestereinek nevét tartalmazza 1257-től napjainkig. Az utca túlsó oldalán áll az 1778-ból származó Folliott House, mellette Chester legrégibb, 1471 óta nyitva tartó vendégfogadója, a Pied Bull Hotel. Homlokzata 18. századi, de belsejében látni néhány nagyon szép 16-17. századi részletet. Katedrálisa vörös homokkőből készült, története igen régi és érdekes. 1093-ban Benedek rendi kolostor épült egy szász templom helyén. A reformáció idején a kolostorból katedrális lett, s ritka kivételképpen megmaradtak a kolostor épületei, melyeket máshol csak romokban lehet megtalálni. A templomot a 13. században, gótikus stílusban újjáépítették, így az eredeti normann épületből csak kevés maradt meg. Kívülről a templom nem túl impozáns, de belülről annál kellemesebb hangulatú, amely a vörös homokkő meleg színének köszönhető. A hajó legyezőszerűen faragott tölgyfa mennyezete modern alkotás, Gilbert Scott műve.

Straffordshire a 18. század közepére a nagyipari porcelángyártás központja lett. Hírét elsősorban Wedgwood, Minton, Doulton és Spode finom, áttetsző porcelánjának köszönheti, bár a staffordshire-i kerámiagyárakban nemcsak dísztárgyakat, hanem szaniter árut és csempéket is gyártanak. Stoke-on-Trent hat város egyesülésével született meg 1910-ben. Arnold Benett több regénye is ezen a környéken játszódik. Történeteiben szereplő „öt város” a Potteries néven ismert összeolvadt településeket jelenti (Longton, Hanley, Burslem, Tunstall és Stroke), Fenton nélkül. A Gladstone Porcelán Múzeumban Viktória-kori műhelyek, égetőkemencék, magyarázó ábrák és kiállított termékek mutatják be a hagyományos porcelángyártás titkait. Josiah Wedgwood 1769-ben alapította kerámiagyártó üzemét és munkásainak felépítette az Etruria nevű falut. Az utolsó fennmaradt, gőzzel hajtott őrlőgépet az Etruria Industrial Museumban állították ki. Wedgewood készítette az első egyszerű tartós fajanszokat, ám hírnevét a fehér klasszikus mintákkal díszített kék alapú porcelánjaival alapozta meg. A kemencéket 1950-ig szénnel fűtötték, de a Tiszta levegő törvény elfogadása után áttértek gáztüzelésre és elektromos fűtésre.