Cardiff, Swansea és környéke, Cardiganshire, Carmarthenshire, Monmouthshire, Powys, Pembrokeshire

It was a wet day at Llansteffan Castle, Carmarthenshire (www.flickr.com by Earthwatcher)

Dél- és Közép-Wales arculata nem olyan egységes, mint Észak-Walesé. Dél-keleten helyezkednek el a legsűrűbben lakott területek, nyugaton pedig – Pembrokeshire-ben – a walesi tengerpart legszebb szakaszai terülnek el. Észak felé inkább iparosodott völgyek a jellemzők, Közép-Walesre inkább a mezőgazdaság nyert teret, amelyeket felváltanak Brecon Beacon vad hegyei.
Dél Wales tengerparti sávja évszázadok óta lakott terület, Glamorgan-völgyben és Prembrokeshire-ben történelem előtti idők emlékeit is feltárták. A rómaiaknak Caerleon mellett volt nagyobb helyőrségük, a normannok pedig számos várat építettek a tengerparton Chepstow és Pembroke között. A 18.-19. században megnyitott szénbányák és vasgyárak még Európából is idevonzották a munkásokat és a jobb megélhetést keresőket. A bányászattal fejlődő falvakban összetartó közösségek alakultak ki, a szénexportban jelentős szerepet vállaló Cardiff csöndes tengerparti városból forgalmas kikötővé nőtte ki magát. A szénbányászat hanyatlása azonban komoly gondokat okozott a térségben, s ismét átformálta az embereket és a tájat, a volt szénbányákat turistalátványossággá változtatták, s így kínáltak újabb megélhetési forrást, a munkáját vesztett lakosságnak. Ilyen város Blaenafon, ahol a Big Pit (nagy akna) idegenvezetői korábban vájárok voltak, akik valóban hitelesen tudják felidézni a bányászok nem veszélytelen és nem könnyű életét.
A Breacon Beacons Nemzeti Park déli pereme jelzi Közép Wales mezőgazdasági vidékének határát. A népsűrűség itt alacsonyabb, mint bárhol Angliában, kis vidéki városok erdőültetvények, birkalegelők és gyönyörű mesterséges tavak teszik változatossá a térséget. Wales és Anglia határától távolodva egyre többen beszélik a walesi nyelvet, és egyre inkább érezhető az ősi kultúra sugárzása, amely alól csak Pembrokeshire déli részén élő nagyobb angol lakosság jelent kivételt.

Powis vára eredetileg katonai létesítmény volt Welspooltól körülbelül másfél kilométerre, délnyugatra. Ma már csak stratégiai fekvése és bástyái idézik a harcias múltat. Az erődöt Powis hercege építtette a 13. században a határvidék védelme céljából, és a vár már évszázadok óta főúri otthon. A vörös kőből épült vidéki kastély kapuját két kerek bástya fogja közre. A kastély Pazar berendezése hamar feledteti a látogatókkal a háborúskodás gondolatát is, csodálatosan kifaragott 17. századi díszlépcsők, gyönyörű lakosztályok, szalonok, dísztermek és ebédlők váltják egymást. A polgárháborúban I. Károly védte a várat, sikertelenül. Cromwell 1644-ben elfoglalta a várat. A kastély gyönyörű parkja az egyik legismertebb Nagy-Britanniában. A vár alatti meredek hegyoldalba ágyazott olaszos teraszok, szobrok, falfülkék és függőkertek mesés világa tárul a látogató elé. Az 1688 és 1722 között kialakított park az egyetlen Britanniában, amely változatlanul maradt fenn abból a korból.
Knighton walesi neve Tref y Clawdd (a földsánc városa). Offa, Mercia angolszász királya a 8. században földsánccal jelölte ki birodalma határát. Ez a földsánc tette lehetővé annak a törvénynek a betartását, amely kimondja, hogy egyetlen walesi sem lépheti át úgy a határt, hogy ne lenne egy, a másik oldalról kijelölt férfi, aki a határnál várja, majd dolga végeztével visszakíséri oda, biztosítva ezzel, hogy sérelem senkit ne érjen. A földsánc vonalát követő ösvény, az Offa’s Dyke Foothpath 285 kilométeren keresztül fut Wales és Anglia határán. A domboldalra épült Knighton, mely körül a legjobb állapotban maradt meg a földsánc, utcái meredeken futnak felfelé a dombtetőig, ahol egykor a vár állt. A Broad Streeten álló középkori The Old House nevezetességei a tetőt tartó hajlított gerendák és a mennyezeten vágott füstnyílás.
Hay-on-Wye-ba a könyvimádók a világ minden tájáról sereglenek, mivel több, mint 30 antikváriuma van, ahol több milliónyi régi könyv között böngészhetnek az érdeklődők, akik a nyár elején az irodalom rangos fesztiválján (Festival of Literature) is részt vehetnek. A város első könyvesboltját az 1960-as években nyitotta meg Richard Booth, aki a Független Hay királya (kitalált cím) címet viseli és a Hay Castle-ben él. A kastély a 13. századi vár helyén épült a 17. században. A város legrégibb fogadója, a 16. századi Three Tuns ma is működik.

In Llandrindod Wells (www.flickr.com by foto footprints)

Llandrindod Wells a viktoriánus korban épült városok egyik legszebb példája. Fedett utcák, kovácsoltvas díszek, nyeregtetejű villák, tó és gyönyörű parkok jellemzik, amelyek együttesen idézik fel a 19. századot, amikor a város Wales legfelkapottabb nem tengerparti fürdővárosává fejlődött. Kénes és magnéziumos gyógyforrásainak vizét különböző bőrbetegségek és más bajok gyógyítására ajánlották. A város mindent megtesz annak érdekében, hogy megőrizze a Viktória kor hangulatát, amelynek életben tartását a Heritage Centre is segíti. A helyreállított 19. századi ivócsarnok (Pump Room) ma étteremként működik. A nyári Victorian Festival (Viktoriánus Fesztivál) alatt korhű jelmezbe bújnak a városlakók, és a városközpontból kitiltják az autókat.
A csodálatos környezetben fekvő víztárolók sora, az ország első mesterséges tóláncolata tette híressé az Elan-völgyet. A Caban Coch, a Garreg Ddu, a Pen-y-Garreg és a Craig Goch víztárolókat 1892 és 1903 között építették, hogy a 117 kilométerre fekvő Birminghamet elegendő vízzel tudják ellátni. A tavak összesen mintegy 50 billió liter víz tárolására alkalmasak. A viktoriánus kor mérnökeinek azért esett a választása a Cambriai-hegység lápos felföldjeit átszelő völgyre, mert itt viszonylag magas az éves csapadékmennyiség. A hely kiválasztása komoly indulatokat váltott ki annak idején, mivel több, mint száz családnak kellett elhagyni otthonát, mivel a Caban Coch feltöltésekor víz alá kerültek ezek a területek. A viktoriánus korban a költséghatékonysággal szemben nagy súlyt fektettek a látványra. A faragott kövekkel burkolt régi gátakból nagystílűség árad. Az Elan Valley Visitor’s Centre (Elan Völgy Látogatóközpont) kis kiállításokon keresztül mutatja be a víztározók építését és a völgy gazdag élővilágát. A közelben állt Percy Bysshe Shelly szobra. A falu, amelyben 1810-ben élt iskolájával, régi templomával és épületeivel együtt szintén víz alá került a gátrendszer kiépítésekor.
Aberystwyth, a tengerparti egyetemváros Közép-Wales kulturális fővárosának tartja magát. Az elsősorban mezőgazdaságból élő vidéken a város már nagyvárosnak számít, és a diákok révén az év nagy részében valóban nagy lélekszámú város. Az oromtetős tengerparti sétány, melyet szállodák szegélyeznek, alig változott a 19. század óta. Északi végében emelkedik a Constitution Hill. Tetejére ahol a camera obscura sötét kamrájában a város látképét vetítik ki a lencsék, nyáron az 1896-ban épített villanyvonat viszi fel a látogatókat. A sétánytól délre láthatók az Aberystwyth-i vár romjai, melyet 1277-ben építettek.
St Davids városa Szent Dávid 550 körül alapított kolostora körül alakult ki. A délnyugat-Wales félreeső szögletében hamarosan az egyik legjelentősebb keresztény kegyelethelyként vált híressé a város. A katedrális a 12. században, a püspöki palota egy évszázaddal később épült fel. St. Davis városka hivatalosan Britannia legkisebb városa, Wales védőszentjéről kapta nevét. Szt. Dávid volt a kolostori mozgalom egyik elindítója a 6. században, és városa olyan jelentős zarándokhely lett, hogy három út St. Davidsbe felért egy jeruzsálemi úttal. A város katedrálisa a legnagyobb Walesben.
Tenby sikeresen elkerülte a népszerűségéből fakadó veszélyeket, nem áldozta fel történelmi hangulatát a haszonelvűség oltárán, mint sok más üdülőhely. Festői kikötőre és az azt szegélyező György kori házakra néznek le a magasból a sziklaszirtre telepedett város házai. A várost egy mára leomlott erőd védte, de a 13. századi városfalak helyenként eredeti magasságukban maradtak fenn, mint a megerősített kapuépület a Five Arches. A háromszintes Tudor kori kereskedőház a 15. században épült, és Tenby virágzó tengerkereskedelmének fénykorát idézi.
Swansea Wales második legnagyobb városa, és az ugyanilyen széles ívű Swansea-öböl partján fekszik. A II. világháború súlyos sebeket ejtett a városon, de az újjáépített modern városközpont ma is őrzi régi hangulatát. Díjnyertes ingatlanfejlesztésének eredménye a Maritime Quarter a régi dokkok helyén. A közelmúltban nyílt meg a Dylan Thomas Központ, ahol az Ember és a Mítosz című állandó kiállítás, ahol a költeményeinek eredeti kézírásos vázlatait, levelezését és különböző emléktárgyakat mutatják be. A Swansea-öböl nyugati végében, a 30 kilométer hosszú Gower-félsziget kapujában fekszik a híres vízi sportközpont a Mumbles. A Gower-félsziget volt Nagy-Britanniában az első olyan terület, amelynek kimagasló természeti szépségét megóvandónak ítélték.
A Brecon Beacons Nemzeti Park Wales és Anglia határától csaknem egészen Swansea-ig terjedő 520 négyzetkilométer területének legnagyobb részét vörös homokkő sziklaágyon elterülő füves hegyoldalak és fennsíkok foglalják el. A parkban sétálók olyan csodálatos látványokban és gyönyörű természeti csodákban részesülnek, mint például a Dan-yr-Ogof Barlangrendszere, Carreg Cennen vára, a Llanthony priory vagy a Llyn y Fan Fach tengerszeme, melyhez ősi legendák sora fűződik.

The Four Dogs, Acton, Wrexham (www.flickr.com by LeSimonPix ?)

Cardiff első lakói rómaiak voltak, akik 75-ben erődöt építettek a Taff-folyó torkolatánál. A város későbbi történelméről keveset tudni, egészen 1093-ig, amikor egy Hódító Vilmos szolgálatában álló lovag itt kapott földbirtokot. A város a 13. században nyert királyi kiváltságlevelet, de az 1830-as évekig megőrizte vidékies hangulatát. A környéket nagyobb birtokot örökölt Bute-család a 19. század elején kezdett kikötő fejlesztésébe. Az igazi fellendülést a dél-walesi szénbányákig kiépített vasút hozta, s 1913-ra Cardiff a világ legnagyobb szénexportáló kikötőjévé vált. A rohamosan gazdagodó városban Pazar épületek születtek, s zajos volt az élet a dokknegyedben. 1955-ben hivatalosan is Cardiff lett az ország fővárosa, ám ekkor a szénipar már hanyatlóban volt. Ma elsősorban közigazgatási és kereskedelmi központ. Két városközponttal is büszkélkedhet, az egyik a régi belváros Viktória és Edward kori utcákkal és parkokkal, neogótikus várral, neoklasszikus középületekkel, modern üzletközpontokkal. Itt található a 19. századi fedett piac és fedett árkádsorok, köztük az 1856-ban épült Roayal Arcade. A belvárostól délre fekvő kikötő és dokknegyed tervszerű ingatlanfejlesztés eredményeképpen ma már a város második központjává lett. Érdekes és figyelmet érdemlő a Techniquest, a tudomány múzeuma, ahol nem csak nézhetőek, de meg is érinthetőek a kiállítási tárgyak. A Waterfront Parkban egy fa norvég templom áll, amelyet norvég tengerészek építettek 1868-ban. A walesi szénbányákhoz ők szállították a támfát.
Cardiff várának története a római korba nyúlik vissza, amikor is az itt állomásozó légiók erődöt emeltek. Maradványait vörös kövek szalagja választja el a későbbi épületrészektől. A normannok a 12. században a római romok között építették fel első várukat. A cardiffi várban raboskodott harminc évig Robert Curthose, Hódító Vilmos legidősebb fia, miután 1106-ban vereséget szenvedett öccsétől I. Henriktől. A vár urai gazdag és befolyásos családok voltak, ám gyakran cserélődtek, míg végül 1776-ban Bute grófjának fiáé, John Stuarté lett. Az ő dédunokája, Bute harmadik márkija bízta meg az átalakítással a kor legnépszerűbb építészét, William Burgest, aki 1869 és 1881 között középkori és romantikus stílusjegyeket ötvözve varázsolta pazar főúri otthonná a várat.
Cardiff hivatali negyedében az Alexandra Gardens körül árnyas sugárutak és zöldellő parkok mentén csodálatos fehér portlandi kőből épült középületek állnak. A City Hall (városháza) volt az első a sorban, 1905-ben, amely ebből a kőből épült. A látogatók előtt nyitva áll az első emeleti márványterem (Marble Hall), ahol siennai márványból faragott oszlopok és Wales történelmének híres alakjait mintázó szobrok állnak, közöttük St. Dávidé, Wales védőszentjéé.  A Crafts in the Bay a kézművesipart átfogóan bemutató új kiállítást 1996 tavaszán nyitották meg. A kézműipari termékeket bemutató kiállítás mellett az érdeklődők kipróbálhatják a bemutató műhelyek munkáját, és gyakorlatban is megismerkedhetnek a különböző hagyományos mesterségekkel.
A város nyugati végében az 1940-es években megnyitott Museum of Welsh Life szabadtéri kiállítás a maga nemében az egyik legelső a világon. A park területén építették fel Wales legjellemzőbb épületeinek pontos mását. A munkásnegyedek házai, a földművesek tanyaházai, a vámbódé, a kápolna, a régi iskola, és az üzletsor mellett figyelemre méltó a rekonstruált kelta falu és a parkon belül saját parkkal büszkélkedő Tudor kori udvarház is. A városközponttól három kilométerre található a II. világháborúban súlyos bombatámadást túlélt Llandaff Cathedral, melynek helyreállítása 1957-ben fejeződött be.

Forresters Beach, New South Wales (www.flickr.com by Christopher Chan)

Caerlon volt a harmadik város York és Chester után, ahol a rómaiak legkitűnőbb légiói táboroztak. Latin nevén Isca, a város melletti Usk folyóról kapta a nevét. A caerleoni ásatások nemcsak katonai szempontból jelentősek, hiszen a rómaiak 5500 fős gyalogság befogadására is képes erődje mellett a hadsereg igényeinek kiszolgálására épült egy egész város, amelynek amfiteátrumát Sir Mortimer Wheeler találta meg 1926-ban. Az amfiteátrum annak idején 6000 néző befogadására volt képes. Az azóta felszínre került leletek alapján állítható, hogy Caerleon az egyik legnagyobb és legjelentősebb római helyőrség volt Európában. Az erődrendszer területén párosával álló barakkok 64 sora mellett egy kórházat és egy fürdő együttest is sikerült a régészeknek feltárniuk. A fürdő együttes az otthon kényelmét hozták el a rómaiak számára a barbár Angliában. A katonák elmerülhettek a nyitott úszómedence vizében és sportolhattak a hatalmas küzdőtéren vagy a fedett sportcsarnokban, de élvezhették a hideg vagy meleg vizű medencéket is. A feltárt leletek, köztük a vésett drágakövek gyűjteménye a Roman Legionary Museumban található.
Blaenafon a szénbányászat fellegvára volt Dél-Wales völgyében, ahol a „fekete arany” 100 évvel ezelőtt még biztos megélhetést jelentett az itt élő lakosságnak.  A bányát 1980-ban zárták be, de három év múlva múzeumként újból életre kelt.  A látogatók kijelölt úton végighaladva ismerkedhetnek meg a bányászok életével, fürdőhelyével, a kovácsműhelytől a gépteremig. A múzeum élethűen berendezett földalatti vájatában a szénfejtés különböző technikáival ismerkedhet meg a látogató. A múzeumlátogatás legnagyobb élménye a Big Pit, ahová 90 méter mélyen az eredeti liftakna segítségével lehet lejutni. A bányászsisakkal és bányászlámpával felszerelt látogatókat egykori vájárok kalauzolják a tárnákban, ahol még a bányász pónik istállója is megtekinthető. A város másik látványossága a 18. századi vasolvasztó, amely a völgy másik oldalán áll, s ma ez is múzeumként funkcionál.
Monmouth a Wye és a Monnow folyók találkozásánál fekszik, s igen gazdag történelmi emlékekben. A 22. században épült várában született V. Henrik, s a téren a közeli Hendrében született Chalres Stwear Rolls, a repülés és autózás úttörőjének szobra. Õ volt a Rolls Royce autóüzem egyik alapítója, s 1910-ben repülőbalesetben halt meg. Lord Horatio Nelson a híres admirális 1802-ben járt a városban. Emléktárgyai a nelson Museumban láthatók. A város volt a régi Monmourthshire székhelye. Szép György kori házak, köztük a Shire Hall (megyeháza) tanúskodnak régi szerepéről. A város leghíresebb látnivalója a Monnow Bridge. A híd nyugati végében álló 13. századi keskeny kaput tartják Britannia legrégibb erődített hídfőjének.
Tintern Abbey a 18. század óta számtalan utazó, festő és költő múzsája, az apátság fenséges romjai a Wye völgyének erdős lejtőinek tövében fekszenek, s valóban titokzatos és felemelő látványt nyújt. Wordsorth a Sorok a tinterni apátság fölött c. szonettjében is ír erről a helyről. Az apátságot a ciszterciek alapították 1131-ben, s művelték a környező földeket (ma erdők). A 14. századra a Tintern apátság lett Wales legjelentősebb és leggazdagabb apátsága, a vallás és a tudás egykor virágzó központja, de az 1536-ban osztozott a többiek sorsában, VIII. Henrik feloszlatta.