Bradford secret Cathedral (www.flickr.com by phill.d)
Leedstől 14 km-re található a kártolt gyapjújáról híres Bradford. A város 1251-ben kapott városjogot, és évszázadokon keresztül a yorkshire-i gyapjút dolgozták fel itt. Virágzó vásárváros volt már a 16. században, de az 1774-ben megnyitott mesterséges hajóút (Canal) hozta meg igazi fellendülését és 1850-re világelső lett a hosszú szálú gyapjúfonal (fésűgyapjú/kamgarn) kivitelezésében. A város jó állapotban megőrzött középületeinek többsége, mint a Gyapjútőzsde a Market Streeten, ebből az időből maradt fenn. Az 1800-as években német textilgyárosok telepedtek le a ma Kis-Németországnak (Little Germany) nevezett negyedben. Kőfaragásokkal díszített házaik a tulajdonosok vagyoni és társadalmi helyzetét tükrözték. 1983-ban nyitották meg a National Museum of Photography, Film and Television-t, amely a fényképezés, a filmkészítés és a televíziózás rejtelmeibe avatja be az érdeklődőket, akik akár hírolvasóként is kipróbálhatják magukat a helyi stúdióban. A múzeumhoz tartozó IMAX filmszínházban a világ legnagyobb vetítővásznán a különleges technikával felvett és vetített filmek valóságossá varázsolják az óceánt és a természetet. A Colour Museum (a Szín Múzeuma) a festékkészítés és textilfestés történetét mutatja be megfogható és kipróbálható szemléltetőeszközök segítségével az ókori Egyiptomtól napjainkig. A Bradford Industrial Museum egy régi textilmalomban kapott otthont. A zakatoló szövőgépek megtekintése után, pihenésképp lóvasúton is utazhatunk. Bradford külterületén Sir Titus Salt építette fel 1873-ban a Salts textilgyár munkásai számára Saltair falut. Bradfordnak tekintélyes indiai közössége van, mivel az indiai szubkontinensről nagyon sok bevándorló érkezett az 1950-es években, és többségük Bradford szövőgyáraiban talált munkát. A textilipar hanyatlásával egyre többen kényszerültek önálló üzlet alapítására és az 1970-es években már mintegy 1400 vállalkozást működtettek. Ezek ötöde kis kifőzde volt, ahol olcsón étkezhettek a családjuktól távol élő szövőmunkások. A hogy nőtt az indiai konyha népszerűsége, úgy nőtt az igény az indiai éttermek iránt, és ma már több mint 200 ilyen működik Bradfordban és környékén.A Haworth körüli kietlen lápvidék, ahol csak elvétve tűnik fel egy-egy magányos tanyaépület, alig változott a Brontë –család kora óta. Haworth az 1840-es években élte fénykorát, amikor több mint 1200 szövőszék dolgozott a faluban, de mai hírnevét a Brontë nővéreknek köszönheti. A Brontë Parsonage Museunak otthont adó paplakban élt 1820-tól Patric Brontë tiszteletes fiával, Branwellel és három életben maradt lányával, Charlotte-tal, Emilyvel és Anne-nel. Az 1778-ban épült ház berendezése pont olyan, mint az 1850-es években volt. A tizenegy szobában a személyes tárgyak, levelek, kéziratok, könyvek mellett korabeli bútorok láthatók. A Brontë nővérek egy korán anya nélkül maradt családban nőttek fel. Az elzártságtól szenvedő nővérek – Charlotte, Emily és Anne – a képzelet világába menekültek. Történeteket találtak ki és verseket írtak. 1846-ban kiadták közös versesgyűjteményüket. A következő évben Charlotte Brontë Jane Eyre c. regénye nagy sikert aratott és ez Emily Brontë Üvöltő Szelek és Anne Brontë Agnes Grey c. egy kötetben megjelent regényére is ráirányította a figyelmet. Testvérei halála után Charlotte kizárólag az irodalomnak élt. Utolsó regénye a Villette – Henry Hastings kapitány 1852-ben jelent meg.
Hebden Bridge a Pennine-hegység csúcsai alatt festői tájon fekszik. A 19.században virágzó textiliparára már csak a gyárkémények emlékeztetnek. A házak, dacolva a nehézségi erővel, légies könnyedséggel kapaszkodnak a hegyoldalba. A lejtő meredekségéhez igazodó házak alsó és felső szintjének nem ugyan az a tulajdonosa, s az egy épületen belüli tulajdonviszonyokat külön parlamenti törvény szabályozza. Hebden Bridge-re gyönyörű kilátás nyílik a közeli Heptonstallból, ahol Sylvia Plath költőnő sírja érdemel figyelmet.