cockleclaw beach, berwick upon tweed  (www.flickr.com by Karmin photography)

Berwick-upon-Tweed az angolok és a skótok közötti határviták miatt Berwick-upon-Tweed 14-szer cserélt gazdát a 12. és a 15. század között. Ez a város Anglia legészakibb városa, öt évszázadon keresztül Anglia utolsó hadállása volt, egészen addig, amíg Stuart Mária fia (angol királyként I. skót királyként VI. Jakab) 1603-ban ki nem jelentette: „A határ nem határ többé, hanem királyságom szíve”. Valahogy mégis úgy történt, hogy Berwick Angliában maradt, s a grófság, melynek valamikor a székhelye volt, Skóciához került. Talán így kívánta az angolok fejlett érzéke a kompromisszumok iránt.  A város a sok vihart látott Tweed folyó torkolatánál fekszik. A sok pusztítás ellenére megmaradt I. Erzsébet korában épült erődítményrendszere, igaz, hogy építése nem sokkal előzte meg Anglia és Skócia perszonálunióját. Ez az 1558-ban épült erődítményrendszer annak az olasz eredetű katonai építészeti módszernek az eredménye, amely már figyelembe vette a tüzérség elleni védekezés szükségességét. Fennmaradt a Berwick 1296-os ostroma után épített városfalak egy része is, amelyről gyönyörű a kilátás a Tweedre. A Tweed-folyót három híd íveli át, a legrégibb 1600 körül épült, s mivel ma sem szélesebb, mint annak idején, megépítették mellette a modern Royal Tweed Beidge-et. A harmadikat, a vasúti hidat, akárcsak Newcastle-ben, Robert Stephenson tervezte, és Viktória királynő nyitotta meg. A 18. századi laktanya épületében kapott otthont a King’s Own Scottish Borderers Regimental Museum (Királyi Skót Határőrezred Múzeuma), a képtár és a brit gyalogság történetét bemutató By Beat of Drum (Dobszóra) kiállítás.
Berwicktől nem messze, naponta kétszer öt órára az Északi-tenger hullámai borítják el a szigetet a szárazfölddel összekötő töltés utat. Az a sziget lesz gyalog megközelíthetetlen, melyen Lindisfarne vára áll. Apálykor viszont gyalog is át lehet menni Szt. Aidan és Szt. Cuthbert szent szigetére, melynek a Lindisfarne-i Evangélium is hírnevet szerzett.  A kelta szerzetesek kolostora lényegében teljesen megsemmisült. A sorozatos viking támadások miatt 875-ben lakatlanná vált romok helyén a később felépült Lindisfarne Priory-ből, melyet Benedek-rendi szerzetesek építették fel a 11. században Szt. Aidan korábbi kolostora helyén, is csak néhány boltív maradt fenn. Köveit 1540-ben hordták el a Lindisfarne vára építéséhez, mely ma magánépület. Sir Edwin Lutyens tette lakhatóvá 1903-ban. Fallal körülzárt szép kertjét Gertrud Jekyll tervezte.
A Lindisfarne-i evangélium az evangéliumok történeteiből összeállított gazdagon díszített és illusztrált könyv kitörölhetetlen hatással volt a keresztény művészetre és történetírásra. A könyvet Eadfrith püspök irányítása alatt Lindisfarne szerzetesei készítették 700 körül. A szerzeteseknek sikerült megmenteniük, és magukkal vinniük ezt a csodálatos művet, amikor a vikingek támadásai elől menekülve 875-ben elhagyták a szigetet. A könyv ma a British Museum féltett kincse. A kelta kereszténység a Skócia nyugati partjai előtt fekvő Iona-szigetről 635-ben érkezett Northumbriába St. Aidan ír szerzetessel, hogy keresztény hitre térítse Észak-Anglia lakóit. A Lindisfarne-szigeten kolostort alapított, és az hamarosan Anglia legjelentősebb keresztény központja lett. Később Northumria püspöke lett. Az anyagi javakban szegény, de tudásban gazdag kolostorokat újabbak követték Northumbria-szerte. Amikor Lindisfarne leghíresebb püspöke, Szt. Cuthbert, sírjánál megszaporodtak a csodás gyógyulások, a sziget fontos zarándokhely lett. Szt. Cuthbert évekig élt remeteként az Inner Farne-szigeten. Amikor Lindisfarne püspöke lett, ápolta a pestises betegeket, akik neki tulajdonították gyógyulásukat.  A jámbor szerzeteseket a vikingek a 9. századi rohama űzte el a szigetről. Szt. Aidan kolostora helyén évszázadokkal később és többszöri bővítés során épült fel a prior vezetése alatt álló Lindisfarne-kolostor. Fontos még megemlíteni Szt. Béda Venerabilis-t, azt a ragyogó elméjű szerzetest, aki a jarrow-i Szt. Pál-kolostorban írta egyháztörténeti munkáit. Krisztus születésétől számított kronológiája később az egész keresztény világban elterjedt.