Kelet Anglia a Temze torkolatától északra található tájegység kívül esik Britannia észak-déli tengelyén, és ennek köszönheti, hogy városai és falvai megőrizhették sajátos hagyományaikat, építészetüket és vidékies arculatukat.
Az itt letelepedett népek az észak-német területekről vándoroltak be az 5. és 6. században. A szabadságszeretetükről és egyenes beszédükről ismert népet két kiemelkedő egyénisége – Boadicea királynő az 1. században és Oliver Cromwell a 17. században – híresen konok emberek voltak, akik soha nem hajtottak fejet a hivatalos hatalom előtt. A polgárháború idején Kelet-Anglia volt Cromwell legodaadóbb támogatója.
A halászatból és vadászatból a mocsaras vidéken élő emberek hozzászoktak a nehéz élethez, és a Fen (azaz a lápvidék) tigriseinek nevezték magukat. Amikor a 17. században lecsapolták a mocsarakat, a tőzeges talaj igen termékenynek bizonyult, melynek köszönhetően Kelet-Angliában virágzó gazdaságok alakultak ki, s Britannia zöldségtermelésének 33 százalékát ma is Kelet-Anglia adja. A 18. században, Norfolkban meghonosodott váltógazdaság forradalmasította a mezőgazdaságot, nem egy város a mezőgazdaságból gazdagodott meg. Ez a vidék ugyan nem érezte meg az ipari forradalom pusztításait, de nem élte át a fellendülést sem.

Audley End (www.flickr.com  by James.Stringer)

A Fens termékeny síksága Lincoln, Cambridge, Bedford és King’s Lynn között áthatolhatatlan lápok összefüggő világa volt a 17. századig, ahol csak az olyan magasan fekvő szigeteken alakulhatott ki település, mint pl. az (Isle of) Ely. A 17. században spekulánsok ismerték fel a tőzeges föld értékét, fillérekért felvásárolták, majd holland szakemberekkel lecsapoltatták a terültet. A kiszáradó tőzeg azonban összeesett, és az így megsüllyedt területekről ma elektromos szivattyúkkal kell folyamatosan elvezetni a vizet. Elytől 14 kilométerre fekszik Wicken Fen gazdag vizivilágáról ismert csapolatlan területe 243 hektáron terül el, felidézve a 17. század előtti állapotokat.
A tenger is fontos szerepet játszik az itt élők életében, nemcsak halászat szempontjából, hanem a kikapcsolódódás szempontjából is, hiszen a szórakoztató és pihentető vitorlázás egyik központjává vált a vidék. Vitorlások járják a tengert és a Norfolk Broads néven ismert tavak, folyók és csatornák vizeit. Kelet-Angliában van Britannia egyetemeinek egyik fellegvára, Cambridge is.
A kelet-angliai királyság az 5. század környékén jött létre, akkor, amikor két csoportban letelepedtek az angolok: North-folk – északi nép és South-folk – déli nép. Innen származtatjuk Norfolk és Suffolk nevét. Az itt letelepedett angoloktól ered a ma beszélt nyel, amely már alkalmas volt írásra, és amelyet a szászok is átvettek.
A 8. és 9. században dánok pusztították a vidéket és közel másfél évszázadra le is telepedtek a térségben. A normann hódítással helyre állt a dánok által felborított rend, Hódító Vilmos ellen ez az ország nem tanúsított ellenállást.
A normann hódítást követően Kelet-Anglia életében a legjelentősebb esemény a szövés meghonosítása volt, amely 12. – 18. századig biztosította a megélhetést az emberek, a jómódot pedig a grófságok számára. London fejlődésével nőtt a vidék mezőgazdasági termelésének a jelentősége, hiszen innen látták el élelemmel a fővárost.
Sok a római rom és a szász korabeli temető, ám kevés a normann vár. Ám csaknem minden faluban középkori templomtorony emelkedik a magasba.

Tengerpartjának nincsenek merész sziklái, de a nagyüzemű szórakoztatóipar Brightonnal vetekedő üdülőhelyei mellett vannak csendes halászfalvai, melye szelíd, dombos háttere vonzotta a 18. század nagy tájképfestőit, Constable-t és Gainsborough-t.Kelet-Anglia már időszámításunk előtt 2000-ben is lakott volt. Erről tesznek tanúbizonyságot Grimes Graves kovakőbánya aknái. Grimes Graves az egyik legfontosabb újkőkori lelőhely Angliában, eddig 433 aknát tártak fel. A kőkori bányászok szarvasagancsból készített szerszámokkal mély aknát vájtak a puha mészkőbe, hogy elérjék a szerszám és fegyverkészítéshez használt kemény kvarckövet.A régészek meglátása szerint az itt bányászott kovakő Anglia legtávolabbi vidékeire is eljutott az őskori ösvények hálózatán. A bánya környékén termékenységi istennőszobrokat és phalloszábrázolásokat találtak.
A Cambridgeshire-ben található Ely, a mészkődomb tetejére épült városka, a hagyomány szerint a közeli Ouse folyóban élő angolnáról kapta a nevét. A 2. századból fennmaradt vízlevezetők bizonyítják, hogy a rómaiak már megpróbálkoztak a nagy kiterjedésű mocsár lecsapolásával, azonban távozásukkal évszázadokra leállt a munka. Amikor a 18. – 19. században lecsapolták a területet felszínre kerültek olyan leletek, amelyek bizonyítják, hogy már a kőkorszakban is lakott volt a táj, és az is bizonyításra került, hogy itt épültek az első keresztény kolostorok, közülük is leghíresebb az elyi katedrális. A katedrális egy dombra épült, amely szigetként emelkedik ki környezetéből, az egykor áthatolhatatlan, ingoványos lápvidék, a Fen területén.Az (Isle of) Ely volt az angolszász ellenállás fészke Virrasztó Hereward alatt, aki a normannok elől az apátság templomában keresett menedéket 1071-ben.

 

Wells-Next-The-Sea, Norfolk, England    (www.flickr.com by bestfor / richard)

Ely legfontosabb látnivalója a katedrális, amelyet a 7. században Etheldreda királynő alapított. Később Benedek-rendi szerzetesek kolostora lett. A jelenlegi templomot Simeon apát kezdte el építeni 1083-ban, és z építkezés 268 éven át tartott, 1252-ben fejeződött be. A katedrális szerencsésen átvészelte az apátságok elleni támadást, de Cromwell, aki a városban élt pár évig, bezáratta.Elytől 71 km-re északra található King’s Lynn kikötővárosa, amely korábbi nevét – Bishop’s Lynn a pápával való szakítást követően VIII. Henrik King’s Lynn-re változtatta (bishop = püspök, king = király). A középkorban Anglia egyik legfontosabb kikötője volt, innen indultak a környék gabonájával és gyapjújával megrakott hajók Észak-Európába. Az Ouse folyó partján még ma is áll néhány korabeli raktárépület és kereskedőház. A város a kiterjedt csatornarendszerének köszönheti, hogy egészen a vasút megjelenéséig jelentős kikötő maradhatott. King’s Lynntől 14 kilométerre található Sandringham, ahol a királyi család a szokta karácsonyait tölteni, óriási vidéki kastélyában a Sandringham House-ban. A kastélyt a walesi herceg, a későbbi VII. Edward vásárolta meg 1862-ben, majd felújíttatta és pazarul berendezte. A 18. századi kastély a mai napig őrzi az Edward-kor hangulatát. A kastély parkja csodálatosan gondozott, a benne lévő fenyőfákat ültetőikről nevezték el. A királyi család távollétében hétköznapokon a kastély megtekinthető.
Nem messze a csodálatos kastélytól egy mások, ez esetben Jakab-kori vidéki kastélyt találunk, keletre néző szimmetrikus főhomlokzatával, a főhomlokzatot keretező fákkal és a házhoz vezető széles teret szegélyező tiszafa sövénnyel az egyik legszebb kastély a térségben. Boleyn Anna, VIII Henrik tragikus sorsú második felesége ebben a házban, Blickling Hall-ban, töltötte gyermekkorát, de az eredeti épületből ma már szinte semmit sem látunk. A ház 1628-ban nyerte el végső formáját, amikor I. Jakab idejében a legfelső bíróság elnöke, Sir Henry Hobart, otthona volt. A hosszú galéria az 1620-as évekből fennmaradt legkáprázatosabb helység. Mennyezetét a tanulás szimbolikus freskói díszítik. John Hobart, Buckinghamshire második grófja, aki Oroszországban volt nagykövet, Nagy Katalintól cárnétól szolgálataiért egy, a cárt, Nagy Pétert, lóháton megörökítő hatalmas falikárpitot kapott. John Hobart a Nagy Péter-szobában helyeztette el az ajándékot. A nagykövet és felesége képmását Gainsborough festette 1760-ban.

A kelet-angliai termékeny síkság szívében fekvő Norwich Britannia egyik legszebb állapotban fennmaradt ősi városa, amely máig őrzi békés, vidékies hangulatát. A várost először az angolszászok vették körül fallal a 9. században. Szabálytalan utcahálózata ma is a korai középkort idézi. A 12. század elején flamand bevándorlók, takácsok telepedtek le a városban, s a textilgyártás révén hamarosan virágzó kereskedővárossá fejlődő Norwich a Tudor-korra már Anglia második legnagyobb városává fejlődött, és az is maradt a 19. századi ipari forradalomig.
1348-ban a lakosság mintegy harmadát vitte el a pusztító pestis járvány, de a folyamatosan érkező németalföldi protestáns takácsoknak köszönhetően a város fellendülésében ez nem jelentett különösebb visszaesést. Ekkor Norwich már nemcsak gyapjú-, hanem selyemszövőiről is híres volt.
A város büszkesége az ország legszebb normann temploma: a katedrális. 1096-ban kezdte építeni Herbert de Losinga püspök. Gyönyörű normann tornyát dekoratív stílusban épített csúcs tetőzik. Az eredeti torony 1361-ben összeomlott, Ettől eltekintve valamennyi normann katedrális közül a legkevesebbet változott. Amikor a 15. században megtoldották a 96 méteres magasságba emelkedő karcsú hegyes toronnyal, akkor vált a norwichi katedrális Anglia második legmagasabb katedrálisává, Salisbury után. A normann oszlopok és ívek 15. századi boltozatot tartanak, amelyeken közismert bibliai jeleneteket ábrázoló kőfaragások találhatók, melyet a közelmúltban újítottak fel csodálatosan.

Cupola House Bury St Edmunds (www.flickr.com by Martin Pettitt)

Könnyebb azonban megcsodálni a kórusülések gyönyörű fafaragásait, amelyek némelyike egészen hétköznapias és világias, mint például a pofonütött gyermek. A Szt. Lukács-kápolnában érdemes megnézni egy 14. századi faragott oltárhátlapot, melyet évekig egy gyalupadban rejtegettek a puritánok pusztítása elől.
A katedrális építéséhez a franciaországi Caenből és a közeli Barnackból hoztak követ. A keleti fal külső oldalánál temették el Edith Cavellt, a Norwichben született nővért, akit a németek 1915-ben kivégeztek, mert segített a szövetséges katonáknak megszökni a megszállt Belgiumból. A templomhoz tartozó egykori kolostorból csak a kerengő maradt fenn, ami viszont a legnagyobb Angliában.
A város közepén, egy mesterséges dombon emelkedik a 12. században épült normann vár, amelyet 1834-ben restauráltak bathi-i kövekkel és 1894-ben alakították át múzeummá. A megelőző 650 évben ez volt a város börtöne. A múzeumban régészeti leletek és képzőművészeti alkotások mellett a világ legnagyobb kerámiateáskanna-gyűjteménye is megtekinthető.
A képtárban a legnagyobb számban a norwichi iskola művészeinek alkotásai találhatók. A 19. század elején működ iskola szakított az akkori idealizált tájképfestészettel, és a festményeiket nem műteremben, hanem a szabadban készítették. A csoport leghíresebb tagjai John Crome, akit Constable-hez hasonlítanak, és John Sell Cotman, aki vízfestményeivel szerzett hírnevet magának. A múzeum rendszeresen otthont ad a londoni Tate Gallery gyűjteményeiből válogatott munkáknak is.
A vár aljában található a piactér, melyről sok szép középkori épületet tűntettek el, hogy helyet adjanak az új városházának. Ám meghagyták a 15. század közepén épült perpendikuláris stílusú St. Peter Mancroft-templomot, amely olyannyira uralja a városközpontot, hogy sokszor ezt vélik a katedrálisnak az ide látogatók. A hatalmas ablakok miatt a templom meglehetősen világos, a keleti ablakban az üveg nagyrészt 15. századi. A 13 harang híres harangjátéka 1588 óta, a Spanyol Armada felett aratott győzelem emlékére minden vasárnap felhangzik.
A piactér felett áll a 15. századi városháza (Guildhall), amely ma kávézóként funkcionál. Homlokzatát kockás mintázatú kovakőberakás díszíti, oromzatát teljesen kitölti a mintás vakolás. A Bridwell Múzeumnak ad helyet az a 14. századi ház, amely a legrégebbi Norwichben. Az egykori kereskedőházat később börtönnek használták, ma a helyi ipar emlékeit – régi gépek, hirdetések, rekonstruált üzletbelsők – bemutató kiállításnak ad otthont. A Strangers’ Hall 16. századi épületében rendezték be Anglia első népművészeti múzeumát, és érdekes betekintést nyújt az angol élet hétköznapjaiban. Egyedülálló a múzeum alsónemű-gyűjteménye. A házban a bevándorló takácsok (strangers = idegenek) éltek régebben.
A Sainsbury Képzőművészeti Központot 1978-ban épített képtárában helyezték el Robert és Lisa Sainsbury műgyűjteményét, amelyet 1973-ban ajándékoztak a Kelet-Angliai Egyetemnek. A modern európai alkotásokban különösen gazdag gyűjteményben Picasso, Modigliani és Bacon képei mellett Giacometti és Moore szobrai is láthatók. Érdekes az afrikai, amerikai és csendes-óceáni népművészetet bemutató rész is. Az épületet Norman Foster, Britannia egyik legkiemelkedőbb építésze tervezte, akit az acélszerkezetet el nem rejtő építészeti stílusú úttörői között tartanak számon.

 

Suffolk coast: dead tree    (www.flickr.com by Addictive Picasso)

 

Norwichtól délre és északkeletre fekvő tavakat hat folyó – Bure, Thume, Ant, Yare, Waveney és Chet – köti össze. Bár a közhiedelem természetes folyóként tartja ezeket számon, valójában a középkorban kiásott tőzeg helyét árasztotta el a víz, amikor a 13. században megemelkedett a vízszint.
Az összesen 200 kilométer hosszú víziutat, összefoglaló néven Broads-nak hívunk, sehol nem szakít meg zsilip. Minden nyáron ellepik a területet a vitorlázás szerelmesei, ki vitorlással, ki motorcsónakkal. A környék növény és állatvilágát bemutató hajókirándulásokban is bő a választék. Itt honos Britannia legnagyobb lepkéje a fecskefarkú pillangó. A térség nem hivatalos fővárosa Wroxham, innen indul a legtöbb túra. A sekélyebb részeken bőven terem a tetőfedésre kiválóan alkalmas nád, melyet télen aratnak, és amelyet jellegzetes lapos fenekű tolórúddal hajtott csónakokon (broads punt) visznek partra.
A Fens és a Broads szélmalmai a sík vidéken, ahol szinte állandóan és akadálytalanul fúj az Északi tenger felől érkező szél, egészen a 20. századig kézenfekvő volt a szélenergia hasznosítása. A régi idők hangulatát idéző szélmalmok többsége vízátemelő szerkezetet működtetett, bár voltak gabonaőrlésre használt malmok. A Fens ingoványos lápvidékén épült szélmalmok közül kevés maradt fenn, de a Broads szilárdak alapokra épült malmai közül sok ma is működőképes. A hétemeletes Berney Arms Windmill a Broads legmagasabb szélmalma. A Vízátemelésre használt Thurne Dyke  Drainage Mill ma múzeum, ahol a malmok sokszor egészen egyéni és meglepő technikai megoldásaival lehet megismerkedni.
Kelet-Anglia egyik legjelentősebb kikötője Great Yarmouth, melynek életében meghatározó szerepet játszott a hering. Az I. világháború előtt a város több mint 1000 halászhajója járta az Északi-tengert, később, amikor már megcsappant a halállomány, már nem biztosított kellő megélhetést, egyre nagyobb hangsúly helyeződött a teherhajózásra, és az északi-tengeri olajkutak ellátására.
Aki olvasta a Copperfield Dávidot, annak ismerősen cseng a város neve, hiszen Dickens igen nagyra becsülte a hely csendjét, nyugalmát, s a tengerpart sós levegőjét. A városban maradt néhány nyoma a római megszállásnak, s egy 14. században épült erődítmény maradványai is fellelhetők Great Yarmouth kikötője egykor Rotterdaméval, Antwerpenével, Bordeaux-éval és Marseilles-ével vetekedett. Mólójánál annak idején, a Níluson aratott győzelem után Nelson hajója is kikötött. Ma homokos tengerpartja miatt kedvelik a turisták. Figyelemre méltó még a South Quay (déli rakpart) körüli régi városnegyed sok szép öreg háza, melyek közül kiemelkedik az Old Merchant’s House (régi kereskedőház) a gipszstukkós mennyezet eredeti, de a házban sok olyan kovácsoltvas és építészeti elem is látható, amelyeket a II. világháborúban lebombázott régi házakból sikerült megmenteni. A múzeumlátogatás során megtekinthető a 13. századi kolostor fennmaradt kerengője is.
Britannia legkeletibb fekvésű városa, Lowestoft, régi vetélytársához, Great Yarmouth-hoz hasonlóan jelentős tengerparti üdülőhely és kikötő, de a halászat itt is a túlélésért küzd. A hajdani fellendülésről, melyet az 1840-ben megérkező vasútnak köszönhetett a város, a Viktória- és Edward kori ízléses panziók tanúskodnak.

Cambridge Dave, But Not As We Know (www.flickr.com by monkeyleader)

Great Yarmouthtól délre Southwold emelkedik, amelyet 1659-ben a nagy tűzvészt követően, a korábban egymás mellé zsúfolt házak helyett levegősen, tágas füves térségeket hagyva építettek újjá. A partfalon húzódó North Parade (Északi Sétány) Viktória királynő uralkodásának idején épült, teraszos házai lenéznek a tengerparton sorakozó, a századforduló divatja szerint épült fürdőházakra. Az egykori halász- és hajóépítő falu jellegzetességeihez tartoznak a szürke kőből vagy vörös téglából épült házak és a hófehér világítótorony. Az istentisztelet kezdetét ma is egy tölgyfából faragott 15. századi páncélos vitéz, Southwold Jack vagy más néven Jack o’the Clock kardcsapása jelzi, melyre a templom harangja megkondul.
Érdemes említést tenni Dunwichről a kis parti faluról. Mindössze ez a parányi falu maradt meg a „tengerbe veszett” városból, amely a 7. században Kelet-Anglia erőskezű királyainak volt a székhelye. Még a 13. században is, Suffolk legnagyobb kikötőjének számított. A gazdag városban 12 templom épült. A tenger azonban évente átlagosan egy métert ragadott el a város területéből, és az utolsó templom alatt 1919-ben szakadt le a part.

Aldeburgh, Dunwichtől délre, a rómaiak idejében fontos kikötő volt, de az akkori emlékek sajnos a tenger alatt vannak. Ma a Snape Maltings-i zenei fesztiválokról ismert. Benjamin Britten, zeneszerző, aki a suffolki Lowestoftban született, 1937-ben költözött Snape-be. Itt mutatták be 1945-ben Peter Grimes című operáját, amelynek ihletője az egy ideig Aldeburgh-ben káplánkodó 19. század eleji költő George Crabble. Az első zenei fesztivált, amelyet azóta minden év júniusában megrendeznek, 1948-ban szervezte meg először Britten. Később megvette Snape-ben a malátakészítőt (Maltings – innen a Snape Maltings elnevezés) és ott alakította ki a fesztivál új helyszínét, amelyet a királynő nyitott meg 1967-ben.
Szintén az erózió eredménye az is, hogy a Tudor-kori Moot Hall, Aldeburgban, mára egészen közel került a parti sétányhoz. Földszintje, ahol most múzeum működik, egykoron piac volt. A fölötte lévő díszterembe csak az eredeti külső lépcsőn lehet felmenni. A szintén Tudor-kori templom nagy színes üvegablaka Benjamin Britten emlékére készült 1979-ben.
Framlingham vára Aldeburgh közelében egy dombtetőre épült kis falu dísze, amely falu már akkor is stratégiai fontosságú hely volt, amikor még a vár sem állt. A várat Norfolk grófja építette 1190-ben, de a hatalmas várfalakon és tornyokon kívül semmi nem maradt meg belőle. A falakon a városra nyíló szép kilátás miatt érdemes körbesétálni. VII. Henrik lánya, Bloody v. Katolikus Mária itt tartózkodott, amikor megtudta, hogy ő lett a királynő.

Suffolk grófság székhelye, Ipswich, a 13. század után vált a virágzó suffolki gyapjúkereskedelem, majd az ipari forradalom után a szénexport fontos kikötőjévé. A 121 000 lelket számláló város nem szűkölködik régi házakban. Közülük a legszebb a Buttermarketen, az un. Vajpiacon álló Ancient House (ősi ház). Homlokzatának díszvakolata különösen szép, a gipszstukkó-díszítés nagyszerű példája. A ház, ahol a hagyomány szerint II. Károly talált menedéket a worchesteri csata (1651) után, belülről is megtekinthető.  A város múzeumának és képtárának a Tudor-kori Christchurc Mansion ad otthont. Az 1548-ban épült udvarházban tartózkodott I. Erzsébet 1561-ben. A képtár Constable-gyűjteményéhez fogható csak Londonban látható, és a képek között található a festő négy legszebbnek tartott suffolki tájképe is. A suffolki születésű Gainsboroughtól is több festményt őriz a képtár.
A városközpontban egy 15. századi templom a Szt. Margit-templom áll, amelyet kőből és kovából építettek gótikus stílusban. A festett mennyezet a 17. századból származik. A Tudor-kori Wolsey-kapu a város leghíresebb szülöttének nevét viseli. A tervezett teológiai iskolából Wolsey kardinális kegyvesztettség miatt (VIII. Henrik kardinálisa volt) csak a kapu készült el.

 

Boats  ,Dedham, Essex, England  (www.flickr.com by law_keven)

Colchester a legrégibb brit település volt, Délkelet-Anglia legjelentősebb városa a római hódítás előtt, és a rómaiak is itt alapították meg első állandó településüket i.sz. 43-ban. A város hírével egyidős az osztrigahalászat a Colne folyó torkolatánál; az ásatások során előbukkanó osztrigahéjak tömege tanúsítja, hogy osztrigát már akkor fogyasztottak itt, amikor a várost még Camulodunumnak nevezték.
A hódítók ellen felkelő Boadicea csapatai 60-ban felégették a várost, de a rómaiak újjáépítették és egy 2 km hosszú, 3 m széles és 9 m magas fallal vették körül. A Britanniában épült legnagyobb kaputoronnyal együtt ma is ámulatba ejti az embert a hatalmas fal maradványai.
Colchester a kelmekészítés fontos központja volt a középkorban, és az Angliába áttelepülő flamand takácsok is ezt a várost választották a 16. században többek között. A holland negyed szűk utcái és keskeny, magas házai ma is őrzik emléküket.
A városban komoly múltra visszatekintő hagyománya van az órakészítésnek is. A felújított 15. századbeli udvarház, a Tymperleys kiállítása a régi órásmesterek emlékének adózik. A házat szép Tudor-kori park veszi körül.  A Hollytrees Museum, a város helytörténeti múzeuma egy elegáns György-kori téglaházban került elhelyezésre, mely 1719-ben épült. A kiállítás a város lakóinak mindennapi életét, ruházkodását mutatja az elmúlt 300 év fejlődésének tükrében.
A főutca (High Street) végén áll a modern városháza, tetején St. Helena (szt. Ilona) szobrával, aki a hagyomány szerint Colchester régi királyának, „Old King Cole”-nak a leánya volt, a valóságban azonban Constatntiunus Chlorus császár felesége, Nagy Constantinus császár anyja. A High Street végén található a vár, benne a Vármúzeummal. Ez a legrégibb és legnagyobb ma is álló normann erőd Angliában. A londoni White Towernél kétszer nagyobb vár 1076-ban épült Claudius tiszteletére emelt római templom helyén, de építéséhez más római épületek köveit is felhasználták. A zsúfoltan berendezett kiállítás a város történetét meséli el a történelem előtti időktől a polgárháborúig. A várban megtekinthető a középkori börtön is.
A Beth Chatto-park az Elmstead Market közelében jó példája annak, amit a kertépítésről szóló könyvek egyik jó nevű brit szerzője 1960-ban itt akart bebizonyítani, azaz, hogy a körülményekhez alkalmazkodni képes növények körültekintő megválasztásával a legmostohább körülmények között is lehet szép kertet telepíteni. A száraz, szeles lejtők köves talaján ez nagyszerűen sikerült is neki.
Coggeshall városka az ország legrégibb és legjobb állapotú középkori Tudor-kori favázas épületével dicsekedhet. Az 1140-ben épült Coggeshall Grange Barn, amelyben régi szekereket állítottak ki, egész Európa legöregebb fájából épült pajtája. A gerendavázas Paycocke’s House egy kereskedő számára épült 1500 körül. Különösen szép a szobák faborítása. A házban a helyi csipkekészítők munkái láthatók.
A suffolki Lavenham az egyik legszebb angol kisváros. A középkor végén, s az újkor elején jó másfél évszázadon át Lavenham volt a virágzó suffolki gyapjúkereskedelem központja és a város egykori gazdagságáról mesélnek a középkor óta változatlan utcák nagyszerű fekete-fehér gerendavázas házai. Az egyik legjobb állapotban megmaradt ház a Little Hall, amely többi 300 kitűnő állapotú középkori házzal együtt védettséget élvez.
Bury St. Edmunds Nyugat-Suffolk legjelentősebb városa, amely hírnevét onnan kapta, hogy itt temették el Edmundot, Anglia királyát, akit 870-ben gyilkoltak meg a dánok, mert nem volt hajlandó megtagadni keresztény hitét. A legenda szerint a levágott fejét egy farkas ragadta el, s ez a jelenet több középkori faragáson is megjelenik. Edmundot 900-ban szenttél avatták és Buryben temették el, ahol Kanut király 1014-ben apátságot alapított a tiszteletére. Ez volt az ország leggazdagabb apátsága a kolostorok bezárásáig. Az Angel Hill (Angyal Domb) tetején álló Abbey Gate (Apátság kapuja) a 14. századból maradt meg, 1347-ben büntetésből építették fel a városiakkal, mivel azok húsz évvel korábban lerombolták az előző kaput. A városnak szépek a templomai, a gyapjúkereskedésből meggazdagodott város fénykorában épült. Szűz Mária templomában egy kőlap jelzi VIII. Henrik lányának, I. (Katolikus vagy Tudor) Mária (Bloody Mary) sírját. A Corn Hillen (piactéren) áll a market cross közelében a 12. századból fennmaradt Moyse’s Hall, normann kereskedőház, ma a helytörténeti múzeumnak ad otthont.
A 13. századtól a gyapjú volt Anglia legfontosabb árucikke, 1310-ben már több tízmilliónyi nyírott gyapjút exportáltak. A pestisjárvány, amely 1348-ban söpört végig az országon, szintén a gyapjútermelést segítette, hiszen a népességcsökkenés miatt üresen maradt földeken is juhokat legeltettek. III. Edward a hazai gyapjúfeldolgozást szorgalmazva 1350 körül flamand takácsokat hívott az országba. Többségük Suffolk környékén telepedett le, és tehetségüknek és szorgalmuknak köszönhetően a kelmekészítés is virágzásnak indult. A gazdagodó városok Pazar építkezésekbe kezdtek. A Kelet-Angliában nehezen, ám másutt igen jól alkalmazható vízi erővel hajtott szövőgépek térhódítása miatt a kelet-angliai textilgyártás a 16. században háttérbe szorult. A hanyatlás mai haszonélvezői a turisták, mivel az egykor gazdag városok, mint Lavenham vagy Bury St. Edmund, túl szegényekké váltak ahhoz, hogy a nagyszerű Tudor-kori épületek helyett újakat építsenek.
A suffolki Newmarket főutcájának üzletei mindent elárulnak erről a gazdag kisvárosból. A boltokban a lovagláshoz szükséges összes elképzelhető kellék megtalálható, még takarmány is kapható. Az üzletekben tweed lovaglóruhákat és olyan puha barna sapkákat árulnak, amilyeneket általában a zsokék hordanak.

Coggeshall (www.flickr.com by access.denied)

Newmarket a brit lovassport fellegvára azóta, hogy I. Jakab az itteni végeláthatatlan mezőkön versenyeztette barátai leggyorsabb ménjeit saját istállója legjobb telivéreivel. Az első lóversenyről, amelyet itt rendeztek meg 1622-ben, feljegyzés is született. II. Károly megörökölte nagyapja szenvedélyét és a restauráció idején minden tavasszal átköltöztette a királyi udvart Newmarketbe, hogy a lovassportnak szabadon hódolhasson. O volt az egyetlen brit király, aki hivatalos versenyen elsőként ért célba.
A mai modern lovassport a 18. század végén alakult ki. Ma több mint 2500 versenylovat tartanak a városban és környékén, és áprilistól októberig zajlanak a versenyek a két lóversenypályán. A szabadban gyakorlatozó versenylovak minden reggel láthatók, s néha még az istállókba is beengedik a nagyközönséget.  Megtekinthető a National Stud (Nemzeti Méntelep) is, ahol meg lehet csodálni az öt vagy hat csődört, a vemhes kancákat, és szerencsés esetben (legbiztosabban áprilistól májusig) a kiscsikókat is. A kiváló telivérekre a város központjában álló Tattersallban lehet alkudni.
A lósport történetével a Nemzeti Lóverseny Múzeum foglalkozik (National Horseracing Museum), megismerteti az érdeklődőket többek között minden idők legeredményesebb versenylovának a csontvázát. Eclipse 18 versenyt nyert, és sok más mai híres versenylónak az őse.
Az Anglesey-apátság már Cambridgeshire-ben található. Az Ágoston-rendi kolostorból, mely 1135-ben épült, már csak a szerzetesek fogadótermének is nevezett kripta áll, ez vészelte csak át ugyanis az apátságok elleni támadást. Boltíves mennyezetét márvány és kőoszlopok tartják. Gyönyörű park veszi körül a megmaradt udvarházat, ahol különböző korok sok szép bútora mellett Gainsborough ritka tengeri tájképe érdemel említést.

Huntingdon kisvárosának leghíresebb szülötte Oliver Cromwell, kereszteléséről készült bejegyzés ma is megtekinthető a huntingdoni Megyei Levéltárban. A régi falfirkákon pedig kivehető a neve és a megjegyzés: „Anglia pestise öt éven át”. A Cromwell Múzeum a Lord Protektor egykori iskolájában kapott otthont.  A polgárháború meghatározó személyisége Anglia történelmének egyik legvitatottabb figurája.

Pontosan nem lehet megmondani, mióta sétálgatnak diákok a Cam folyó romantikus szomorúfüzei alatt, annyi azonban bizonyos, hogy Cambridge Bologna és Párizs egyeteme után egy évszázaddal kapta meg 1318-ban királyi bullával a „studium generale” rangját, s azt a jogot, hogy tudományos fokozattal ruházza fel diákjait. Ebből az időből származik a kollégiumi oktatási rendszer is.  Cambridge és a másik patinás angol egyetemi város, Oxford között még nem dőlt el a kérdés, hogy melyikük egyeteme a régebbi. Oxford egyik történetírója szerint a városban a XIII. században kitört zavargások arra késztettek sok diákot, hogy átköltözzenek Cambridge-be és megalkossák az egyetem magvát. A cambridge-i verzió szerint azonban azért jöttek ide az oxfordi diákok, mert egy már akkor is fennálló iskola ide csábította őket.
A ma körülbelül 110 000 lakosú Cambridge tehát ősi város, ám levegője korántsem áporodott. A kollégiumoknak fönntartott gondosan ápolt parkok, üde parkok és illatos virágok frissítik fel. Különösen szép a város májusban, amikor az egész város sárgállik a nárcisztól. Cambridgeben a látogató az angol királyokra nem, mint keménykezű uralkodókra, hanem mint a tudományok pártfogóira emlékezik.
Bár az utóbbi évtizedekben némi „demokratizálódáson ment keresztül, híven őrzi régi rangját és hagyományait. Új jelenség, hogy már nem kizárólag a kiváltságos osztályok gyermekei tanulhatnak itt, de ősrégi, hogy senkit nem buktatnak meg. Az ilyen kínos eseteket úgy kerülik el, hogy inkább megválnak a diáktól. Cambridge-ben senki nem írja elő a diákoknak, hogy mit tanuljanak, az előadások látogatása sem kötelező, de az a tanár, akinek a gondjaira a kollégium rábízott egy diákot, mindig tudja, hogyan sikerültek a diák házi dolgozatai, nem mulasztott-e órát, és azt is tudja, hogyan figyelmeztesse, ha valami baj van. S, ha ezek után sem sikerülne a vizsgája, úgy tekintik, mintha meg sem jelent volna.
A Cambridge-i egyetemhez 31 tartozik, közülük a Peterhouse (1284) a legrégebbi és a Robinson (1979) a legújabb. A városközpontban fekvő régi kollégiumok legtöbbjének hátához a Cam folyó partjáig futó csöndes park kapcsolódik, melyeket egységesen Backs-nek neveznek. A kollégiumok többségét Viktória királynő korában kevés hozzáéréssel durván átalakították. A kollégiumok épületei általában egy udvarnak nevezett eret fognak körül, és művészien ötvöződik bennük a késői középkortól napjainkig tart 600 év építőművészete.
A diákok ma is, mint évszázadokkal ez előtt, kollégiumokban laknak. A legrégibb kollégium, a Peterhouse College 1284-ből származik. Ebben az időben Cambridge már virágzó város volt, mivel I. Henrik adófizetésre kötelezte a Cam folyó közlekedő hajókat. A város gyorsan növekedett a normann vár falai között. Bár a város lakói és a diákok hosszú ideig civakodtak egymással, hírét egyre inkább a kollégiumoknak köszönhette. Olyannyira súlyossá vált ez a civakodás, hogy 1381-ben a városiak megtámadták a kollégiumokat, a diákok azonban összetartottak, hogy kivívják az önállóságukat és az adómentességet.
A Market Hillen található az 1478-1608 között épült egyetemi templom a St. Mary’s the Great Church. Régi szokás szerint ma is minden este 21.00-21.15 között megszólaltatják a harangokat s a harangszó után annyit kongatnak, ahányadik nap van.  A King’s Parade, a város központja, túlsó oldalán van az egyetem hivatali központja, a Senate House (Szenátus Ház), ahol a végzett hallgatókat avatják. Vele szemben áll az Old Schools (Öreg Iskolák) épülete, mely a nevét onnan kapta, hogy valamikor itt volt a középkori egyetem előadóterme.

Vintage Postcard: Cambridge (www.flickr.com by erjkprunczyk)

Sir Christopher Wren tervei alapján készült 1754-1758 között az egyetemi könyvtár céljaira. A könyvtár azóta tágasabb helyiségbe költözött. A King’s Parade dísze a King’s College (Királyi Kollégium és a King’s College Chapel (kápolna). A kollégiumot VI. Henrik alapította 1440-ben, csaknem egy időben az etoni iskolával. O maga határozta meg, hogy ez legyen Cambridge legnagyobb épülete. Hossza 88 méter szélessége 19 méter, magassága 29 méter. Az 1446-1515 között épített kápolna legyező boltozatú mennyezet a perpendikuláris stílus egyik lenyűgöző példája. Maga a kollégium a 18-19. századból származó épület. Az udvaron az alapító szobra áll. A kollégium háta mögött szépen ápolt park húzódik a Cam folyóig. A kollégiumok mögött lévő gyepes lankák (backs) Cambridge egyik különlegessége, s bár Oxford építészetileg vetekszik Cambridge-dzsel, parkjainak és pázsitjainak szépségében Cambridge mindenképpen megelőzi versenytársát.
A King’s College nevezetessége a kórusa. VI. Henrik, a kápolna alapításakor kikötötte, hogy az istentiszteleten minden nap 6 kántorból és 16 fiúból álló – akik a kollégium diákjai – kórus énekeljen. A szorgalmi időszakban ez a mai napi g így van. A világhírű kórus hagyományos karácsonyi hangversenyét számos rádió- és televízióállomás közvetíti.
A King’s College másik nevezetessége a főbejárata, a 19. századi gótikus kapu, amelyben megtalálható Rubens oltárképe. A Fehér Nővérek belgiumi zárdája számára 1634-ben festett Háromkirályok imádsága c. festmény 1961-ben ajándékként került ide.
A King’s Parade folytatása (London felé) a Trumpington Street. A kettő találkozásánál érdemes betérni bal kéz felé a Benet Street-be, ahol a St. Benedict’s Church áll. A templom szögletes angolszász tornya egyedülálló az országban. A Trumpington Street bal oldalán van az 1352-ven alapított Corpus Christi College. A helybéli céhek abbéli félelmükben alapították a kollégiumot, hogy az oktatást teljesen kisajátítja az egyház és a nemesség. Főudvara modern, de az 1919-ben restaurált régi udvar (Old Court) szintén megtartotta eredeti hangulatát. A kollégium 1579-ből való kápolnájában néhány szép 16. századi ablakot és padot láthatunk. Könyvtárában ritka kincseket őriznek, köztük az Angolszász Krónika legrégibb kéziratait.
A közelben van a St. Catherine’s College, melyet 1475-ben alapítottak, de a 17. század vége felé újjá építettek. Vörös tégláinak színe az elmúlt évszázadok alatt sötét színűre érett. Mögötte van a Queens’ College (A Királynői Kollégium), ahova a Silver Street-en jutunk el. Csak nyolc évvel fiatalabb a King’s College-nál. VI. Henrik feleségének Anjou Máriának a védnöksége alatt épült, s a védnökséget IV. Edward felesége, Elisabeth Woodville folytatta. A Queens’ College legszebb része a Cloister Court (Kolostor-udvar). A kollégium favázas épülete 1460-ból való, úgy tartják számon, mint a késői középkori építészet egyik remekművét. Szemben kis átjáró vezet egy szűk udvarba (Pump Court), amelynek tornyából nyíló kis szobácskában lakott a hagyomány szerint 1510-1513 között a híres németalföldi humanista Rotterdami Erasmus, s míg görögöt tanított Cambridge-ben, visszaemlékezve németalföldi hazájára, szüntelenül az angol sört szidta.
A Trumpington Street a kollégiumok utcája. A túlsó oldalon a Trumpington Street és Pembroke Street sarkán van a Pembroke College, melyet 1347-ben Pembroke grófnő építtetett, azonban később átépítették. A kápolna, mely Christopher Wren első műve (1663) s egyben az első templom is, mely a Brit-szigeteken klasszicista stílusban épült, figyelemreméltó. Külön érdekessége, hogy pápai engedéllyel – 1335-ben Pembroke grófnő járta ki – kollégiumi kápolnának épült, s mint ilyen is az első volt a maga nemében.
Vele szemben van Cambridge legrégibb kollégiuma, a Peterhouse College, melynek épületei különböző korokból származnak, nagyterme azonban sokat megőrzött az eredetiből. A kollégium földszintjén érdekes régészeti anyag (asszír, egyiptomi, görög, etruszk és római) mellett kínai porcelánok, iszlám művészeti gyűjtemény, fegyverkollekció és sok vegyes jellegű kiállítási tárgy, műkincs látható, köztük 15. századbeli angol festmények. Az emeleten gazdag képgyűjtemény, a III. teremben kezdődik a híres angol mesterek (Highmore, Eworth, Hogarth, Romeney és Reynolds arcképeivel, Constable, Turner tájképeivel, a II. teremben 19-20 századi angol mesterek műveivel folytatódik. A IV: teremben kiállított francia festmények között megtaláljuk Oudry, Poussin, Delacroix, az V.-ben Degas, Renoir, Monet, Cézanne, Gaugin és Matisse képeit, Degas és Rodin bronzszobrait. A VI-VII. teremben olasz műveket láthatunk, többek között Leonardo da Vinci, Michelangelo, Tizian, Tintoretto rajzait, majd a IX-X. teremben flamand és holland mesterek képeit láthatjuk.

Oooooo - Colchester Fireworks, King Coel's Kittens (www.flickr.com by jim i'll pic it)

Eljutván a St. Andrew’s Streetre, megtaláljuk az Emmanuel College-t, melynek nevezetessége, hogy itt tanult a híres amerikai Harvard egyetem alapítója, John Harvard, és még néhány puritán pap, akik 1630-1636 között vándoroltak ki Amerikába. Az első udvarban álló kápolnát, melynek egyik ablaka John Harvard-re emlékeztet, Christopher Wren tervezte.
Fontos még megemlíteni a St. Andrew’s Street-en található Christ College-t, melyet 1505-ben VII. Henrik anyja, Richmond grófnője alapított. Kertje, amelyet akkoriban alakítottak ki, a legkevesebbet változott a cambridge-i kollégiumi kertek közül. A hagyomány szerint az itt lévő szederfát még John Milton, az Elveszett Paradicsom írója ültette, aki 1625-től volt diák a kollégiumban.
A St. Andrews folytatásán, a Sidney Streeten található a Sidney Sussex College, melyet a reformáció után Sussex grófnő alapított, amely egy részben lerombolt ferences kolostor helyét foglalta el. Itt tanult Oliver Cromwell, akire portré emlékeztet a kollégium termében. A Sidney Street mellékutcájában a Jesus Lane-en található a Jesus College, amelyet 1497-ben John Alcock, Ely püspöke alapított egy Benedek-rendi apácazárda helyén.
A Sidney Street folytatásán a Bridge Streeten egy Angliában szokatlan kerek templomot találunk (mindössze négy van belőlük), melyet 1130-ban építettek jeruzsálemi mintára és 1841-ben restauráltak. Eredeti normann stílusából az átépítés alig hagyott meg valamit. A Cam folyón átvezető nagy hídon, a Great Bridge-n túl van a Magdalene College, az egyetlen a folyó nyugati partján. Itt őrzik az emlékiratairól híres Samuel Pepys egykori, 3000 könyvből álló könyvtárát, melyet 1724-ben adományozott a kollégiumnak, együtt a 12 vörös tölgyből készült könyvespolcával. A Magdalene College utolsóként nyitotta meg kapuit a lányok előtt 1987-ben.
A kerek templomnál jobbra fordulva találjuk a St. John College-t melyet ugyancsak VII. Henrik anyja alapított, s kétszintes, négytornyú bejárata a legszebb kollégiumi kapu Cambridgében, s a 16. században téglából épített második udvara a legszebb cambridge-i udvarok egyike. Harmadik udvarából a velencei Sóhajok hídjának neogótikus változata, a Bridge of Sighs vezet át a folyó túlsó partján található új udvarba. Erzsébet-kori dísztermének falait híres diákok képmásai, közöttük a költő William Wordsworth és az államférfi Lord Palmerston arcképe díszíti.
A St. John College szomszédságában található a Trinity College, melyet VIII. Henrik alapított 1546-ban. Több régi intézmény egyesüléséből létrejött Trinity College a maga 600 diákjával a legnagyobb kollégium Angliában. Épületeiben ma is őrzik Newton, Thackeray, Macaulay egykori lakószobáját. Az épületek jórészt 1593-1615-ből valók. A King’s Gate (Királyi kapu) az udvar nyugati oldalán 1600-ban épült újjá, szemben a Queens’ Gate (Királynő Kapuja) 1697-ből való. Ebben a kollégiumban lakott Byron is, akit kizártak, s későbbi világhíre sem tudta jóvátenni a fiatalkori ballépését. Szobra, Thorwaldsen alkotása, csak hosszú vitákat követően kerülhetett fel a pincéből a kollégiumi könyvtárba.