Britannia igazi vonzereje a változatosság, és ez sehol nem olyan nyilvánvaló, mint Anglia szívében, ahol a festői kőházakat és templomokat körülölelő Cotswold-dombság átmegy Warwickshire termékeny alföldjére, és ahol az egykor a világ műhelyének nevezett vidékkel Shakespeare Angliája szomszédos.
Coventry, Birmingham, a Potteries (a staffordshire-i kőedénygyártó városok) és környékük a 18. század óta a textil-, a kerámia- és az acélipar központja. Amikor a 20. században ezek a hagyományos iparágak háttérbe szorultak, nagyszerű új múzeumokká alakították a városoknak egykor felvirágzást és gazdagságot hozó gyártelepeket, ahol izgalmas kiállításokkal mutatják be a régi mesterségeket, ezzel állítva méltó emléket azoknak.
Chester erős falai, Shrewsbury és Ludlow várai azokat az időket idézik, amikor a walesiek vívtak véres harcokat a normann bárókkal és határőrgrófokkal. A határvidék mezőgazdaságból élő falvai ma csöndes vásárvárosok.
Belső-Anglia hangulatát elsősorban a táj határozza meg. A környezetükbe harmonikusan illeszkedő házak, templomok, fogadók felfedezésre csábító, szemet gyönyörködtető vidékei mellett ugyan nehéz szépnek mondani Anglia egykori nagy ipartelepeit, de a rideg gyárépületeken kívül ott is számtalan nagyszerű épület és műalkotás kínálkozik, amelyeket még változatosabbá tesznek a díjnyertes iparmúzeumok, amelyek a modern ipari társadalom kialakulásába és életébe adnak izgalmas bepillantást. A térség könnyen megközelíthető vasúton, ám a kisebb városokat, falvakat legkényelmesebben autóval lehet felkeresni.

Az ipari forradalom működő emléke a Chesire-ben található Quarry Bank Mill, Styalban. Az ipari forradalom kel életre a múzeummá átalakított gyárépületben, amely valaha textilmalomként működött, és ahol Samuel Greg elsőként használta a Bollin-völgyben rohanó víz erejét a gyapjúszálakból fonalat sodró szerkezetek működtetésére. Az 1840-es évekre Greg kiépítette Britannia egyik legnagyobb textilbirodalmát és a gyárból kikerülő gyártott szövetek a világ minden pontjára eljutottak. A gyár 200 éven át volt Manchester környékének legjelentősebb textilgyára, de a külföldi versenytársakkal folytatott harcban végül alulmaradt és bezárt. A csodálatosan felújított hatalmas gyárépületben a gyapjúipar történetét bemutató kiállítást rendeztek be, ahol a gépek működnek, a szemléltető eszközöket ki lehet próbálni. Így ismerhető meg a gyapjúfeldolgozás lépései a fonalsodrástól a fehérítésen át a textilszövésig, a festéstől a szövetnyomásig. A csarnokban megcsodálhatjuk a hangosan kattogó szövőgépeket, melyek ontják a textilt, másutt a víz erejét hasznos munkává alakító szerkezeteket vizsgálhatunk meg, közöttük a hatalmas 7 m magas, 50 tonna súlyú keret, amely ma is mozgásban tartja a gépeket.
A Greg család ismerte fel elsőként, hogy az állandó, megbízható és egészséges munkásokkal lehet jól és eredményesen működtetni a gyárat. A dolgozók számára épített Styal falu tágas házaihoz illemhely és kis veteményes kert is tartozott. A munkások életkörülményeit bemutató kiállításon a látogatók képet kaphatnak a korabeli bérekről és orvosi ellátásról. Vezetett csoporttal lehet megtekinteni a közeli Apprentice House-t, ahol a helybéli árvák inaskodtak, akik már hat-hétéves korukban inaskodtak, és 10-12 órát dolgoztak. A textilgyár körül több mint 115 hektár erdő terül el.

The Cheltenham Badlands (www.flickr.com by Irina Souiki)

Chester városa, Chesire grófságban a Mersey folyó közelében található Dee folyó partján középkori hangulatot idéz. Először a rómaiak építettek itt katonai tábort 79-ben, hogy a Dee folyó körüli termékeny földeket megvédjék. A várost akkoriban Devának nevezték. A rómaiak kivonulását követő évszázadok harcban teltek el, a szászok a 7. században kiűzték a briteket, s csaknem teljesen lerombolták azt, ami a római városból megmaradt. Harcoltak érte a különböző angolszász törzsek is, míg Ethelfleada, Mercia királynője el nem foglalta, és újjá nem építette a 10. század első éveiben. A város sokáig ellenállt a normannoknak, s a normann hódítást követően négy évszázadon keresztül háborúzott a walesiekkel. A Tudor korban a város felvirágzott, a jólétet az ipar és a kereskedelem biztosította, de a polgárháború véget vetett a jólétnek, s újabb pusztítást hozott a város számára, amikor Cromwell csapatai 1644-1646 között két évig ostromolták. A sok pusztítás ellenére Chester római falaival, a 70-es években feltárt amfiteátrumával, egész Angliában páratlan, feltehetőleg a 13. századból származó emeletes üzletházsoraival, gyönyörű katedrálisával, a normann korból származó kolostorával, városának időtlen hangulatával, olyan, mint egy nagyszerű szabadtéri múzeum.
Az eredeti római falak szabályos négyszögben övezték a várost, s azokon belül a két fő utca derékszögben metszette egymást. Liverpol felől érkezve az északi kapun át jutunk be a városba, ahonnan tökéletesen látni a város közelében húzódó walesi dombvidéket. A ma álló falak a 14. században épültek, s ma is, akárcsak a rómaiak idejében, csak a négy kapun keresztül lehet bejutni a városba. A kapuk melletti tornyok középkoriak. A többször átépített városfal legjobban megmaradt szakasza a katedrálistól fut az Eastgate-ig (Keleti kapu), ahol 1897 óta áll a csodálatos kovácsoltvas óra. A katedrálistól ellenkező irányban fekvő Newgate (Újkapu) mellett, a falakon kívül láthatók a római amfiteátrum maradványai. A Newgate arra szolgál egyébként, hogy kisegítse a mellette álló Wolfgate-t (Farkas kapu), mert az túlságosan szűk ahhoz, hogy a forgalmat átengedje.
A négy városkaputól (Eastgate, Northgate, Watergate, Bridge Gate) utcák vezetnek le, melyek a város közepén találkoznak. Az utcákon igen sok a régi favázas ház, s különösen érdekesek az emeletes üzletházsorok (rows), melyek szépen faragott kiugró emeleti homlokzatát a földszint fölött oszlopok tartják. Az egymásba épült árkádok alatt egész utcahosszakat lehet végigjárni. A hosszú emeleti árkádsorok az egymás fölötti boltokkal, évszázadokkal megelőzték a modern sokszintes üzletközpontokat. Bár a kiugró ablakfülkék és a gerendadíszítések legnagyobb része a 19. századból való, a házak már a 13.-14. században is álltak, és sok helyen felismerhetők az eredeti épületrészek. A Watergate Streeten álló 16. századi Bishop Lloyd’s House homlokzata a legdíszesebben faragott Chesterben.
A Rows házai az Eastgate és a Bridge utcák találkozásánál a leglátványosabbak. A gyönyörűen megőrzött középkori város káprázatát a katedrális és a régi városfalak látványa mellett a kikiáltó hangja teszi teljessé.
A városháza a Northgate Streeten van és a többi épülethez képest fiatalnak számít, hiszen 1869-ben avatták fel. Érdekesek az épület képei, emléktárgyai és az a névsor, amely a város polgármestereinek nevét tartalmazza 1257-től napjainkig. Az utca túlsó oldalán áll az 1778-ból származó Folliott House, mellette Chester legrégibb, 1471 óta nyitva tartó vendégfogadója, a Pied Bull Hotel. Homlokzata 18. századi, de belsejében látni néhány nagyon szép 16-17. századi részletet.
Katedrálisa vörös homokkőből készült, története igen régi és érdekes. 1093-ban Benedek rendi kolostor épült egy szász templom helyén. A reformáció idején a kolostorból katedrális lett, s ritka kivételképpen megmaradtak a kolostor épületei, melyeket máshol csak romokban lehet megtalálni. A templomot a 13. században, gótikus stílusban újjáépítették, így az eredeti normann épületből csak kevés maradt meg. Kívülről a templom nem túl impozáns, de belülről annál kellemesebb hangulatú, amely a vörös homokkő meleg színének köszönhető. A hajó legyezőszerűen faragott tölgyfa mennyezete modern alkotás, Gilbert Scott műve.

Straffordshire a 18. század közepére a nagyipari porcelángyártás központja lett. Hírét elsősorban Wedgwood, Minton, Doulton és Spode finom, áttetsző porcelánjának köszönheti, bár a staffordshire-i kerámiagyárakban nemcsak dísztárgyakat, hanem szaniter árut és csempéket is gyártanak. Stoke-on-Trent hat város egyesülésével született meg 1910-ben. Arnold Benett több regénye is ezen a környéken játszódik. Történeteiben szereplő „öt város” a Potteries néven ismert összeolvadt településeket jelenti (Longton, Hanley, Burslem, Tunstall és Stroke), Fenton nélkül. A Gladstone Porcelán Múzeumban Viktória-kori műhelyek, égetőkemencék, magyarázó ábrák és kiállított termékek mutatják be a hagyományos porcelángyártás titkait. Josiah Wedgwood 1769-ben alapította kerámiagyártó üzemét és munkásainak felépítette az Etruria nevű falut. Az utolsó fennmaradt, gőzzel hajtott őrlőgépet az Etruria Industrial Museumban állították ki. Wedgewood készítette az első egyszerű tartós fajanszokat, ám hírnevét a fehér klasszikus mintákkal díszített kék alapú porcelánjaival alapozta meg. A kemencéket 1950-ig szénnel fűtötték, de a Tiszta levegő törvény elfogadása után áttértek gáztüzelésre és elektromos fűtésre.

Hampton court, Herefordshire (www.flickr.com by cathjoll)

Shropshire-ben, a Severn kanyarulatában fekszik Shrewsbury, melyet félszigetként ölel körül a folyó. A város egyetlen, nem víz felőli keskeny bejáratát a vörös homokkőből épült komor vád védi. A vár helyén már 1083-ban is erőd állt. Az Anglia és Wales közötti határvidék, a Marches angliai peremén sok hasonló erőd épült az angolszász és normann hódítókkal ádáz küzdelmet vívó walesiek elrettentésére.
A gyapjúkereskedelem központjaként a város jelentős vagyonra tett szert a középkorban. Ezt tanúsítják a Fő utca, a Butcher Row és a Wyle Cop gyönyörű gerendavázas épületei. A folyó kanyarulatán kívül eső apátságból ma már csak a kolostortemplom maradt fenn. A templomban állítottak emléket a többek között az I. világháború utolsó napjaiban elesett angol költőnek, Wilfred Owen hadnagynak, aki a helyi Wyle Cop-i iskolában tanult.
A közelben található Long Mynd lápvidékén eddig 15 őskori sírhalmot tártak fel. Wenlock Edge pedig nagyszerű kirándulóhely, útjairól gyönyörű kilátás nyílik a környékre.

Ironbridge Gore fontos szerepet játszott az ipari forradalomban. Itt építette meg 1709-ben Abraham Darby az első vasolvasztót, amelyet drága faszén helyett olcsó koksszal lehetett fűteni. A hidak, hajók, házak építéséhez egyre nagyobb mennyiségben használtak fel vasat és Ironbridge Gore a világ egyik legnagyobb vasipari központja lett. Amikor a 20. században hanyatlásnak indult a hagyományos ipar, a környék csillaga is leáldozott. Napjainkban azonban izgalmas ipari múzeumokként kelnek újra életre a Severn folyó erdős partján sorakozó elhagyatott gyárépületek.
A Vas Múzeuma a vas és az azt előállító ember történetét mutatja be. Derby koksszal fűtött vasolvasztója megnyitotta az utat a vas nagyipari előállítása előtt, lehetővé téve egy új iparág megszületését. Az ő eredeti befúvásos olvasztója áll a kiállítás középpontjában. A kiállítás központi témája a Darby-dinasztia történetek de annak is nagy hangsúlyt adnak, hogy milyen hatással volt ez a kvéker család Coalbrookdale lakóinak életére. A látogatók képet kaphatnak arról, hogy milyen körülmények között éltek otthon és munkahelyükön a sokszor 24 órás váltásban dolgozó olvasztárok.
Ironbridge vezető helyet vívott ki magának az ipari újítások terén. Itt készültek a korai gőzgépekhez az első öntöttvas kerekek és dugattyúk. Az itt kiállított felújított gőzmozdony, számos öntöttvas szobor többsége az 1851-es Nagy Kiállításra készült, s bizonyítja az itt dolgozók tehetségét.
A Gore Múzeumának csipkézett párkányzatú Viktória-kori épületben raktározták egykor a késztermékeket, amíg a Severn folyón közlekedő teherhajók el nem szállították. A raktár ma a folyóvölgy, az ember és az ipar kapcsolatát bemutató kiállításnak ad otthont. A vasút megjelenéséig, azaz a 19. század közepéig a Severn volt a legfontosabb közlekedési útvonal, amely nemcsak a szállításban, hanem a hírközlésben is kiemelt szerepet játszottak. Az 1890-es évekre teljesen megszűnt a folyón a teherfuvarozás. A kiállítás legérdekesebb látnivalója az a 12 méteres makett, amely a fejlődő falvakkal, vasolvasztókkal és a folyón közlekedő teherszállító uszályokkal élethűen mutatja be a völgy 1796-os képét.
A Jackfieldi Csempemúzeum a régi Carven Dunnill műhelyeiben berendezett múzeumban csodálhatók meg az 1850-es évektől az 1960-as évekig gyártott mintákat, a bemutató műhelyekben bepillanthatnak a csempegyártás titkaiba, megleshetik munka közben a festőket és megnézhetik a működő kemencéket. A környéken egyébként már a 17. században is működtek kerámiaüzemek, de a jackfieldi csempe csak a 19. században vált híressé, amikor a viktoriánus korban, széles körben elterjedt a díszcsempék használata.
A Coalporti Porcelánmúzeum a 19. század közepén a coalporti porcelángyár volt az egyik legnagyobb Britanniában, és Coalport neve egyet jelentett a legfinomabb porcelánnal. A Coalport Company még ma is a vezető porcelángyárak közé tartozik, bár a gyártást már rég átköltöztették Stoke-on-Trentbe. A múzeummá alakított régi műhelyekben a látogatók megismerkedhetnek a korongozással, a festéssel, az aranyozással egészen az égetésig. A 19. századi porcelánok gazdag gyűjteményét a gyár jellegzetes, palack formájú égetőkemencéjében állították ki.
A vashíd Abraham Darby (a koksszal működő vasolvasztó feltalálójának unokája) munkája, amelyet 1779-ben épített meg. Ez a világ első öntöttvas hídja, s ezzel forradalmasította a hídépítést. A Severn folyó fölött átívelő Iron Bridge déli végénél áll a hídőr háza, amelyben a híd építését bemutató kiállítást rendeztek be. A vashíd ma a világörökség része.
A Blists Hill-i Múzeum egy nagykiterjedésű szabadtéri múzeum Ironbridge Viktória-korabeli életével ismerteti meg a látogatókat. A régi Blists Hill-i szénbánya 20 hektáros területén több 19. századi épületet felújítottak. Egykor ez a bánya látta el kokszosítható szénnel a környék kohóit, ma korabeli ruhákba öltözött kovácsok formálják az izzó vasat. A korhű házak mellett megtekinthető a templom, sőt a Viktória-kori iskola épülete is. Annak, aki vásárolni szeretne, át kell váltania a pénzét, mert a botokban, a péknél vagy a helyi kocsmában csak korabeli pénzérmékkel lehet fizetni. Blists központjában egy ma is működő vasöntöde áll, működő gőzgépe és gyertyaöntő műhelye az orvosi rendelő, a gyógyszertár és az édességbolt, mind-mind hozzájárulnak a korhű hangulat megteremtéséhez.

2008_05_28_bos-sfo064 (www.flickr.com by dsearls)

Ludlow, a walesi határvidék egykori fővárosa, legfőbb látványossága a vár, de kis üzleteivel és szép, György-kori és gerendavázas Tudor-kori házaival és sok egyéb látnivalóval is büszkélkedhet. A Teme folyóra néző sziklacsúcson állnak az 1086-ban épült vár romjai, amely így is csaknem 4 holdnyi területet foglal el. Legrégebbi része a normann őrtorony, ahonnan csodálatos a kilátás. A polgárháborúban rombolták le a várat, és 1689-ben végleg kiürítették. John Milton Comus c. költői játékát, amely zenei betéteivel az opera előfutárának tekinthető, a vár nagytermében mutatták be 1634-ben.  Ludlowtól 8 kilométerre, északra áll gyönyörű környezetben Stokesay vára, az erőddé alakított udvarház. Különösen szép a kastély Erzsébet korabeli stílusú favázas kapubejárata. A kastély 1709 óta lakatlan, mégis nagyon jó állapotban van.
Leominser üzletei elsősorban a környék mezőgazdaságából élő gazdálkodóinak igényeit elégítik ki. A 700 éves múltra visszatekintő település legérdekesebb épülete a Grange Court és a kolostor. A Grange Court merészen különös figurái 1633-ban készültek. Nem kevésbé meghökkentők a közeli kolostor normann bejáratát díszítő madarak és szörnyek. A mitologikus figurák között gyakran feltűnik az oroszlán is, mert a középkori szerzetesek a város nevében a monasterium leonis azaz az „oroszlánok kolostora” szavakat vélték felismerni. Valószínűbb azonban, hogy a leonis nem az ókori, hanem a középkori latinból ered, s jelentése a „mocsaraké”. A várost körülvevő lapályokat látva ez az elfogadhatóbb.
A város évszázadokkal a normann hódítás előtt s az után is állandó csetepaték színhelye volt az angol-walesi határon. Ma széles, fákkal és szép, favázas házakkal szegélyezett utcáival arra a korra emlékeztet, amikor a gyapjúipar és kereskedelem fellendülése gazdagította polgárait.
Az egykori walesi határvidék fontos középpontja volt Herefordshire székhelye, Hereford, mely egyben a nyugat-merciai angolszász királyság egykori fővárosa is volt, ma pedig elsősorban a környező falvak hangulatos vásárvárosa, ahol minden szerdán marhavásárt tartanak és a gazdálkodók a városközpont fedett piacán kínálják termékeiket. A Wye folyó partján fekvő, nagyjából 50 000 lakosú város vára valamikor Windsor után a legnagyobb volt Angliában. Itt a legszebb régi házat valóban réginek nevezik (Old House), amely a piaccal csaknem szemben áll és a helytörténeti múzeumnak ad otthont a 1621-ben épült gerendavázas ház. Hereford várából jórészt csak az erődítmények maradtak meg a városi parkban (Castle Green). Katedrálisa helyi homokkőből épült angol gótikus stílusban, meglehetősen hosszú ideig (1079 –1530). Az utókor azonban hálás ezért, mert megfigyelheti a templomon a gótikus stílus különböző változatait. Kívülről a dekoratív stílus uralkodik, belülről a hajóban pedig még normann íveket is találunk. Az északi oldalhajóban egy középkori világtérkép, a Mappa Mundi függ, mely a 13. század végéről vagy a 14. század elejéről származik. A világtérképet egy pap, Richard of Haldingham készítette, a Bibliát híven követve. A világ középpontjába helyezte Jeruzsálemet, és pontosan megrajzolta az édenkertet is, a világ szélét pedig szörnyekkel népesítette be. A katedrális további nevezetessége a Leláncolt könyvtár, amelynek 1500 kötetét, a lopást megakadályozandó, vaslánc rögzíti a könyvespolchoz.
A Wye folyó völgyére néző vörös homokkő szirten épült fel a szép kisváros, Ross vagy más néven Ross-on-Wye. A sziklaperemen fekvő parkból, amelyet John Kyrle adományozott a városnak a 17.-18. század fordulóján, Pazar kilátás nyílik a folyóra. A város jótevőjéről, aki hasznos dolgokra fordította vagyonát, a költő Alexander Pope is méltatva szólt, a Moral Essays on the Uses of Riches, azaz az Erkölcsi értekezések a gazdagságról c. munkájában. A „rossi férfi” (Man of Ross) néven ismertté vált Kyrle emlékműve a St. Mary-templomban található. Az általa elkezdett emberbaráti tevékenységet ma a nevét viselő társaság, a Kyrle Society, folytatja.
Herefordtól Rossig szelíd és csodálatos tájakon vezet a 26 km hosszú gyalogút, a Wye Valley Walk, amely Ross után még 54 km hosszan fut déli irányban a szurdokokkal (pl. a Seven Sisters azaz a Hét nővérnek nevezett szurdok) szabdalt erdős sziklás vidéken. Goodrich vára Rosstól 8 kilométerre a folyó fölé magasodó szirten épült a 12. században, vörös homokkőből.
Ledbury főutcáját gerendavázas házak szegélyezik, pl. az 1655-ben épült Market Hall (piaccsarnok), amely egy oszlopokon álló épület, s maga a város olyan, mint egy szabadtéri múzeum. Különböző stílusokat egyesítő templomának harangtornya külön áll, amely egyébként a Hereford grófság templomainak jellegzetessége.
Great Malvern a Severn sík völgyéből kiemelkedő Malvern-hegység ősi gránitszikláinak 15 km hosszú fenséges vonulatának egyik városa, melyet Nagy-Britannia egyik legszebb fekvésű üdülőhelyének tartanak. A télikertek és a nyáron naponta rendezett szabadtéri hangversenyek határozzák meg a város hangulatát. Valamikor, fiatalkorában gyakran látogatott ide Bernard Shaw; az ő tiszteletére rendeznek évente színházi fesztivált a városban.
A város épületei svájci szanatóriumokra emlékeztető 19. századi épületek. A város fölötti hegyoldalban fakadó Szt. Anna-forrás palackozott vizét Britannia-szerte árulják, helyben pedig a vízgyógyászati intézetben alkalmazzák. A város ad otthont a híres Morgan autóknak. A gyárba turistainformáción keresztül szervezhető gyárlátogatás. Igazi nevezetessége a helységnek, a 15. századi festett üvegablakairól és középkori misericordjairól nevezetes apátsági templom.
Worchester egyike annak a nem kevés angol városoknak, amelyek arculatát a modernizáció jelentősen megváltoztatta. A város építészeti nevezetessége a College Yardról nyíló katedrális, melynek építését a 13. században kezdték el, egy Benedek Rendi kolostor helyén, amelyet 1084-ben emeltetett St. Wulfsta. A főhajó és a középső torony építése csak az 1370-es években fejeződött be, mert a nagy pestisjárvány megtizedelte az építőmunkásokat is. Az oltár előtt látható János király gyönyörűen faragott síremléke. Arthur herceg, VIII. Henrik 15 évesen meghalt bátyjának sírja az oltártól délre lévő kápolnában van.
A történelmi emlékekben gazdag város a 7. században alapított kolostor körül fejlődött ki. A Severn folyón behatoló dánok és írek, s a walesi határon újra és újra átcsapó walesiek ellen erődítmények védték a várost. A gyapjúiparból származó jólét a polgárháborúig tartott, melynek során a város sokat szenvedett, Károly herceg, a későbbi II. Károly alig tudott elmenekülni, amikor a várost negyedik ostrom után Cromwellnek sikerült bevennie. A Főutcában található 1723-ban épült Gulidhall (városháza) Stuart-uralkodók szobrai díszítik, a város royalista elkötelezettségének jeleként.

Ilam Hall in Staffordshire (www.flickr.com by ugardener)

Birmingham, vagy Brum, ahogy a helybéliek kedveskedve nevezik városukat, az ipari forradalomban indult igazi fejlődésnek, s a 19. századra Anglia második legnagyobb városa lett. A Trent három mellékfolyójának (Tame, Cole és Rea) völgyében, Warwickshire-ben fekszik, azonban északi külvárosai Staffordshire-rel, a déliek és a délnyugatiak Worchestershire-rel határosak. A neves angliai városoktól mindenekelőtt abban különbözik, hogy nincs ősi vára vagy híres katedrálisa. Bár eredete feltehetően az angolszász időkbe nyúlik vissza, sőt római településnek is vannak nyomai, csak a 14. században tett szert némi helyi jelentőségre, s a gyapjúkereskedelem és gyapjúfestés, a kovácsmesterség a 16. századra kis iparvárossá fejlesztette. A polgári forradalom idején Birmingham 15 000 kardpengét szállított a parlament seregeinek.
A város lakossága 1700 körül 12-15 000 körül mozgott, s mivel itt sem vallási, sem cégmegkötöttségek nem uralkodtak, egyre vonzóbb lett a környékbeliek számára (ebben az időben kezdte túlszárnyalni Coventryt. A 18. században tudósok és ipari vállalkozók székhelye lett a város, mindenekelőtt James Watt és társa, Matthew Bolton gyárától s a mai világhíres Lloyds bank elődjéről lett híres. A 18. század végén népessége már elérte a 70 000 főt. A következő században rohamosan fejlődő ipari város egyre jobban belekapcsolódott az országos politikában, a Bull Ring-ben (Bika aréna) megtartott munkásgyűlések híre Londont is megremegtette.
Az ide települő legkülönbözőbb iparágak felelősek a komor gyárépületek és a zsúfolt lakóterületek kialakulásáért. A II. világháború után ezeknek a nagy részét felszámolták és Birmingham komoly erőfeszítéseket tett a kulturális élet fellendítésére. A világhírűvé lett Birmingham Symphony Orchestra vezetésére sikerült megnyerniük Sir Simon Rattle karmestert és sikerült rávenniük a korábbi Royal Sadler’s Wells Ballet társulatát (ma Birmingham Royal Ballet) arra, hogy Londont felcseréljék a jobb és modernebb körülményeket biztosító Birminghammel. A városközponttól 13 kilométerre keletre felépült National Exhibition Centre (Nemzeti Kiállítóközpont) előadó- és konferenciatermei, kiállítási csarnokai sok ezer látogatót vonzanak a városba minden évben.
A Thinktank – a Birminghami Tudományok és Felfedezések Múzeuma büszkén mutatja be, hogy mivel járult hozzá a város a vasút, a repülőgép és az autóipar fejlődéséhez. A rési ékszerész negyedben a 16. század óta űzik a mesterséget. A peremkerületi kertvárosok előfutárának tekinthető Bournville falut a Cadbury testvérek építették fel az édességgyárukban dolgozó munkások számára. A csokoládé történetét bemutató népszerű kiállítás megtekintésének időpontját érdemes előre egyeztetni.
A hadiipar központjaként Coventry a német bombatámadások első számú célpontja volt a II. világháborúban, és 1940-ben a középkori katedrálist is találat érte, szinte teljesen elpusztította. A háború után a romok mellett Sir Basil Spence tervei alapján felépült az ország első modern katedrálisa. Megrázó szobordíszeit Sir Jacob Epstein és Graham Sutherland készítette. Az új katedrális falai szürkésrózsaszín mészkőből valók, modern mozaikablakainak fénye az oltár felé vetődik. Az oltár mögött a világ leghatalmasabb, merész színű és mintájú faliszőnyege Graham Sutherland terve alapján készült. A keresztelőmedencét a betlehemi dombokról származó sziklába építették be. Az impozáns épületet Epstein több mint 10 méter magas, nagyszerű szoborcsoportja díszíti, melynek allegorikus témája Szent Mihály arkangyal harca az ördöggel.
A Herbert Gallery and Museumban a látogatók megismerkedhetnek egy 11. századi legendával is. Lady Godiva tiltakozásul, mert férje, Mercia grófja újabb adókkal sújtotta a várost, meztelenül lovagolt végig az utcákon, mivel férje tréfásan azt mondta, majd akkor teljesíti felesége kívánságát, azaz, akkor csökkenti az adókat, ha meztelenül végiglovagol a városon. Lady Godiva kihirdette a városban, hogy minden ajtót csukjanak be, és ablaktáblát zárjanak be. Egy szabó azonban kíváncsiságból lyukat fúrt az ablaktáblára, de a látványtól megvakult, és élete hátralévő részében Kukucskáló Tamásnak (Peeping Tom) nevezték. Ezután Lady Godiva férje elengedte az adót, ő pedig kiérdemelte a város háláját. Szobra ott áll a város központjában, és ma is minden évben megválasztják „Lady Godivát”, aki felöltözve bár, de végiglovagol a városon.
A Museums of British Road Transport mutatja be Anglia legnagyobb közúti járműgyűjteményét: autók, motorok, modellek, a világ leggyorsabb autói és interaktív bemutatók szórakoztatják az ide látogatókat.
Coventry az 19. század utolsó negyedében lett a kerékpár-, majd az autógyártás központja, s ennek köszönheti gyors fejlődését. Itt készült 1865-ben az első angol kerékpár és 1898-ban az első angol autó (Daimler Company). Emellett elsősorban, mint szerszám és elektromosipari központ jelentős.
A céhek egykori csarnokának szomszédságában áll a Caesar’s Tower (Caesar tornya). A 13. században készült építmény második emeletén raboskodott 1569-ben Stuart Mária. Az 1940-es légitámadásnál elpusztult épületet eredeti építőanyagával helyreállították.

Edgbaston Cricket Ground - Warwickshire County Cricket Club - Eric Hollies Stand (www.flickr.com by cathjoll)

Warwick, az 1694-es súlyos tűzvész ellenére, csodálatos középkori épületeinek nagy része ma is áll. A város az Anglia közepén elhelyezkedő Warwickshire grófság székhelye. Nevezetessége a Warwick Doll Museum. A babamúzeumban ritka játékok és babák láthatók a világ minden tájáról. A főutca nyugati végén a középkori céhépületeket 1571-eben Leicester grófja átépítette, s megalapította Lord Leycester Hospitalt, a kiszolgált idős katonák menhelyét, amely ma is idős katonák otthona. Az 1670-ben épült Market Hall (piaccsarnok) a Warwickshire Museum része. A múzeum legismertebb kincse az 1558-ban szőtt, a grófság térképét ábrázoló falikárpit.
Warwick nevezetessége a Warwick-kastély. A nagyszerű középkori vár az ország egyik legszebb főúri otthona is. Az eredeti normann erődöt, melynek helyén 915-ben már szász erődítmény állt, és amelyet Arthur király leánya, Ethefelda építtetett, a 14. században újjáépítették, és hatalmas külső falakkal, tornyokkal erősítették meg Warwick grófjai, a nagyhatalmú Beauchamps- és Nevilles-cssaládok. A kastély 1604-ben a Greville családé lett, akik a 17. és 18. századokban csodálatos főúri otthonokká alakították a kastélyt. 1978-ban Madame Tussaud’s vásárolta meg a kastélyt és a csodálatos termekben viaszmúzeumot rendezett be. A középkori helyiségekből kialakított Nagyteremben és főúri lakosztályokban műtárgyak, a családi gyűjtemények hihetetlen gazdagsága tárul fel a látogató előtt.

Warwick és Coventry között pontosan félúton fekszik Kenilworth, melynek híres várát 1120-ban építette I. Henrik kincstárosa, Geoffrey de Clinton. Sir Walter Scott Kenilworh című regényében nagyon részletesen írja le, hogyan látta itt vendégül Leicester earlje Erzsébet királynőt.

Közép-Anglia szívében, az Avon nyugati partján fekszik, Anglia egyik leghíresebb városa Stratford-upon-Avon, a „Shakespeare-ország”. Stratford-upon-Avon olyan város, amelyben nehéz csalódni. Az embernek olyan érzése támad: tökéletes helyre érkezett: az ódon utcák, a kissé már meggörnyedt, de gondosan meszelt, fekete favázas fehér házak, az Avon folyó szigetecskéjére boruló szomorúfüzek, a vízben méltósággal úszkáló hattyúk, a horgonyzó ladikok mind ezt az érzést keltik a látogatóban. Olyan az egész, mint egy jól megőrzött, hibátlan díszlet, amelyet az utókor ápol a nagy költő emlékére, aki itt született és itt is halt meg.
A város története legalább a római időkig nyúlik vissza, de gerendavázas házaival egy kis Tudor-kori vásárváros hangulatát őrzi. Az ország London után leglátogatottabb városának békés, nyugalmas utcáit ma látogatók százai lepik el nap, mint nap, akik mind látni akarják azokat az épületeket, amelyek William Shakespeare-hez és családjához kötődnek.
William Shakespeare 1564. április 23-án látta meg a napvilágot Szt. György napján, s 1616-ban bekövetkezett halála után a csöndes kisváros a nagy drámaíró csodálóinak zarándokhelyévé vált. Britannia legnagyobb költőjének közadakozásból összegyűlt pénzen 1847-ben megvásárolt, majd felújított szülőháza a művelt világ irodalmi szentélye lett, a város, pedig a Royal Shakespeare Company vidéki otthonaként a színházi élet jelentős központjává vált. A Királyi Shakespeare Társulat először általában itt visz színre minden darabot, és csak ezután mutatja be Londonban.
Shakespeare születésének évfordulóján minden évben virágcsokrokat vivő menet indul el a szülőháztól az iskolához, ahol tanult, majd a szentháromság-templomban elhelyezett sírig, amelynek felirat átkot szór azokra, akik megbolygatják hamvait.
Shakespeare itt tanult, itt vette el feleségül 18 éves korában Anne Hathawayt, akinek szülőháza a Stratford környékének egyik leghangulatosabb látványossága. Itt élt 21 éves koráig, amikor hosszú időre nyoma veszett. A fiatal párnak a házasságkötés évét követően egy lánya, majd két évvel később ikrei születtek, s a Shakespeare-kutatás a mai napig kutatja a költő eltűnésének okait. A máig nem tudjuk azt sem, hogy amikor hét esztendővel később a költő sikereinek híre eljutott szülővárosában, azt hogyan fogadták a stratfordiak. Shakespeare már, mint gazdag ember vonult vissza Stratfordba, megvásárolta a legszebb házat, melynek sajnos csak kertje maradt fenn. Itt élt, távol London zajától, a csendes kisvárosba, ahol a puritán városi tanács még színészek fellépését sem engedélyezte, hiszen egy 1622-ből fennmaradt számla szerint hat shillinget fizettek a király színjátszóinak azért, hogy ne játszanak a teremben.  Shakespeare 52 éves korában halt meg egy átmulatott éjszaka után. S bár Stratford egyre büszkébb lett nagy fiára, sokáig tartott, míg műveit szülővárosában is előadták.
Stratford-upon-Avon központjának több épülete is őrzi William Shakespeare és családja emlékét. A High Street és Bridge Street sarkán álló házban, ahol ma egy üzlet működik, lakott Shakespeare Judith lánya. Az épület a 15. században börtön volt, erre utal a neve: Cage (ketrec). A Főutca végében a Town Hall (városháza) homlokzatát Shakespeare szobra díszíti. Az első Shakespeare-fesztivált 1769-ben megszervező színész, David Garrick ajándékozta a városnak. A főutca folytatásán, a Chapel Streeten áll a helytörténeti múzeumnak otthont adó épület, a Nash House. Kertjében áll annak a háznak a maradványa, melyben Shakespeare meghalt.
Shakespeare szülőháza a Heneley Street-en áll. A 400 éves mészkőből készült favázas, emelet épületben 1847-ig vendéglő működött. A nemzet tulajdonába kerülve nyerte vissza Erzsébet-kori formáját. Ilyen volt tehát a ház, amikor a költő apja John Shakespeare, gazdálkodó, kesztyűkészítő és kereskedő 1552-ben megvette a házat. Shakespeare születésekor a ház még két különálló épületből állt, az egyik volt a lakás, a másik pedig a kesztyű- és gyapjúkereskedés. A szobában, ahol Shakespeare született, a falakon illetve az ablakon Walter Scott, Carlyle, Thackeray és browning aláírását láthatjuk, saját kezűleg karcolták oda. A szobát, ahol született, a lakószobát, a konyhát és az emeleti szobákat korabeli bútorokkal rendezték be, s a házban igen sok különleges, Shakespeare életére, munkásságára és korára emlékeztető könyvet, kéziratot, képet és tárgyat őriznek. A kéziratok között van Richard Quineynek a költőhöz intézett levele, az egyetlen fennmaradt Shakespeare-hez címzett levél.

Ludlow CC, Hole #8 (www.flickr.com by rbglasson)

A Főutcában található a Harvard House, az az 1596-ban épült ház, ahol Katherine Rogers élt házassága előtt, kinek fia, John Harvard kivándorolt Amerikába és 1638-ban arra az új kollégiumra hagyta vagyonát, amelyből az ő nevét viselő Harvard kifejlődött. A házban John Harvarddal kapcsolatos emléktárgyakat láthatunk. Shakespeare szülővárosától délnyugatra található a gyönyörű cotswoldi város, Chipping Campden. A Glouchestershire-ben található város eredeti állapotának megőrzésében komoly szerepet játszott, hogy 1929-ben megalapították a Campden Trustot, amely nagy súlyt helyezett az ősi kőfaragó mesterség életbentartására. Munkájuknak köszönhető az aranyló cotswoldi kőből épült város egységes arculata. A piaccsarnokot Campden vikomptja adományozta a városnak 1627-ben. Az ő kortársa volt az a Robert Dover, aki 1612-ben jóval a modern Olimpiai Játékok előtt megszervezte az első Cotswoldi Olimpiát. A versenyszámok között olyan fájdalmas „sport” is szerepelt, mint a sípcsontonrúgás. A viadalt ma is megrendezik minden éven a város melletti dombon, a Dover’s Hill természetes amfiteátrumában. Este fáklyás felvonulás zárja a viadalt.
Szintén Glouchesteshireben található a Severn és az Avon folyók találkozásánál fekvő festői városka, Tewkesbury. Itt áll Anglia egyik legszebb normann egyházi épülete a Szűz-Mária templom. A kolostorok feloszlatásakor a helybéli akarat mentette meg: 453 fontért megvették VIII. Henriktől. Normann homlokzatával és zömök tornyával a folyó kanyarulatában zsúfolódó gerendavázas házak között magasodik a város fölé, amelynek egykori gazdagsága tükrözik a régi raktárházak és a malom. A folyó energiáját hasznosító gabonamalmokból egyedül maradt fenn, és még ma is működik.
Cheltenham akkor vált híressé és kapta meg az elegáns város címet, amikor a 18. század végén III. György példáját követve az arisztokrácia felfedezte magnak a gyógyforrásairól híres várost, és csodálatos neoklasszicista stílusú teraszházakat építettek széles sugárutak mentén.  A város gyönyörű régens stílusú épületein, áruházakkal tűzdelt Promenade-ján és Montepellier árkádsori üzletein kívül legfőbb látványossága z óra. Kit Williams készítette 1987-ben, és sokan állják körül minden egész órakor, amikor a hal buborékokat fúj a nézők felé.
Glouchester, a megye székhelye, kitűntetett szerepet játszott az angol történelemben. Itt rendelte el Hódító Vilmos az ország földbirtokainak összeírását, a Domesday Book elkészítését 1086-ban. A katedrális elkészítését 1089-ben kezdték, és a normann uralkodók által mindig is kedvelt város főtemplomában koronáztatta meg magát III. Henrik 1216-ban. II. Edwardot, aki ellen a közeli Berkeley várában követek el gyilkos merényletet 1327-ben, a katedrális főoltárának közelében helyezték végső nyugalomra. A sírhelyet felkereső zarándokok olyan bőkezűen adakoztak, hogy Thoky apát 1331-ben hozzákezdhetett a katedrális átépítéséhez. Elkészült a gyönyörű keleti festett üvegablak, a legnagyobb az országban, és a legyezőboltozatú kerengő, amely országszerte mintául szolgált a későbbi templomoknál.
A Cotwold-dombság fővárosaként is ismert Cirencester központjában minden hétfő és péntek piacnap. A piactérre néz a Keresztelő Szent János-templom, melynek nevezetessége a „borospohár” pulpitus, 1515-ből, amely azon igen kevés szószékek egyike, amely a reformáció előttről maradtak fenn. A nyugatabbra fekvő parkot Bathurst első grófja telepítette 1714-ben Alexander Pope költő segítségével. A park bejárata körül a gyapjúkereskedők olaszos stílusú 17. és 18. századi házai állnak. Cotswoldi kőből épült, ám jóval szerényebb házak szegélyezik a Coxwell Streetet, ahol a földmunkák során folyamatosan a korábbi római város tanújeleibe ütközik az ásó. A felszínre került leleteket, maradványokat a Corinium Museumban (Corinium Cirencester latin neve) állították ki az itt élt rómaiak mindennapi életét bemutató kiállításon.
Cirencester jelentős mozaikkészítő központ volt a római időkben. A Corinium Museumban kiállított cirencesteri mozaikok változatos témája a mitológiai történetektől a természetábrázoláson át az életképekig terjed.